Majdnem Casanova

Kellemes, lágy zene szól egy régi gramofonból. Egy szecessziós spanyolfal mögül szelíden száll a vízipipafüst, és egy lankadatlan lendülettel teli fiatalember a zongoránál ül, és elmélkedik. A néző éppen a bécsi XIX. században jár.

A 2014. tavasznyitó darabját, az Anatol és a nőket (Arthur Schnitzler) március 2-án mutatja be nagyközönség előtt a Radnóti Színház. A klasszikus bécsi darabot Bálint András rendezte a színház igazgatója. A főszerepben Pál András játékát élvezhetjük, aki mellett olyan kiváló színészek is szerepet kapnak a századfordulós életstílusban, mint például: Schneider Zoltán, Kováts Adél, és a rég nyugdíjba vonult Keres Emil. 

Emil bácsi a színház volt igazgatója (1973-1985) a lehető legnagyobb hozzáértéssel alakította Franz, az inas szerepét. 

Anatolról, röviden:

Anatol egy aranyifjú, akinek kedvenc időtöltése a női szívek behálózása, de csak addig, amíg egy újabb kaland ígérete továbblépésre nem készteti.  Legjobb barátja, és egyben legfőbb bizalmasa Max, aki végig kíséri tékozló életének minden „ismerős” mozzanatát. Max, jó szándékú terelgetései azonban rendszerint falba ütköznek.  Amikor egy hölgy társaságában mozog, Anatol bátor, önbizalommal teli örök hódító látszatát kelti. Ám amikor egyedül marad, sokszor mélyen magába zuhan. Kishitűsége miatt, mosolyok, és könnyek közt vergődik. Így szeret ő, aki valójában az emlékeibe, és a művészetbe szerelmes. Szüntelen keresgélő, örök szereplő.

A darab aktualitása az emberi érzelmek és gondolatok változatlanságában rejlik. Az idő előrehaladtával alig változtak a lényegi tényezők. A kispolgári, „külvárosi” életforma összeegyeztethetetlen a nagypolgári miliővel. A féltékenység, és a bosszúvágy sokak mozgatórugója, a naivitást pedig mindig kihasználják majd az abban érdekeltek. 

Amellett, hogy az életre keltett főszereplő drámai hánykolódását szemléljük, megannyi kacagtató pillanatban is részünk lesz. 

A teljes szereposztás, ésjegyinformáció

„A Szörnyek Királya” - előzetes

Újabb remake film érkezik május 15-én a mozikba. Én személy szerint vártam az 1998-as Godzilla c. film második részét, ugyanis ha jól emlékszem, maradt egy tényező. A szörny meghalt és a lelkes amerikai katonaságnak köszönhetően, a tojásrakó fészek is elpusztult, de egy embrió érintetlen maradt. Akkor miért nem abból a megmaradt alapanyagból táplálkozik Hollywood? Talán régen még adott lehetett volna, sőt mi több indokolt is a folytatás, de ez valahogy elmaradt. Ahogy beszánkáztunk a modernebb korba, eltelt tizenhat év, a filmkészítési technológia, már egyértelművé tette, hogy felesleges visszanyúlni a millenium előtt készült amerikai adaptációhoz. Ennek oka az, hogy ég és föld lett volna a különbség a két film között. Legalább is technológiai szempontból. 

A Hidegháborús nukleáris korszak sem a napokban volt. Kérdem én: hogy létezik, hogy ennyi ideig vegetált egy olyan hatalmas monstrum, mint Godzilla?  Legalább 50 év telt el azóta. Hol bujkált eddig? Aludt? Ez motoszkál a fejemben, miközben a Godzilla 2014-es előzetesét bámulom. Egyszerre fog meg a látvány, (a földig rombolt nagyvárosok látképe) és a hitetlenkedés. Egyszerűen kivitelezhetetlennek tartom, hogy csak így, évtizedek után, amikor a modern haditechnika már javában az ég felé törekszik, ébred fel téli álmából az óriásgyík. Szerintem sokan így vannak vele, de ne felejtsük el: ez Hollywood. Itt bármilyen témának képesek hitelt adni, több kevesebb sikerrel.

Mivel ez egy újabb remake (amiből már volt bőven), így én is kénytelen vagyok e-képpen viszonyulni érte. Hogy ne csak szidjam az álomgyárat (pedig néha tényleg megérdemli), nézzük meg a jó oldalát, a dolgoknak. Hatalmas költségvetés, egyenlő szédítően ütős látvány. Különösen IMAX-ben és 3D-ben. Gareth Edwards rendező kitett magáért. Azok az átlyuggatott házak… zseniális, átgondolt. Nem is tudom, hogy bírja a szerkezetük. Ja már értem: japán építészet. És ez csak egy kiragadott példa. Például, hogyan pusztítsunk el egy anyahajót, öt másodperc alatt? Feltétel, hogy rendelkezz a szükséges paraméterekkel. Feltétlenül legyél kb. 80-100 méter magas, hatalmas tarajokkal, amikkel felöklelheted a kívánt „csónakot”, és kész. 

Amit ne hogy elfelejtsünk, és amiért én dühös is vagyok: Godzilla, nem eredendően gonosz. Csak az emberek hiszik ezt, mert elég volt ránézniük, és máris elítélik. Többek között arról sem tehet, hogy genetikailag, ekkorára „cseperedett”. Ha okolni kell valakit ezért, az Amerika. Ők dobtak atombombát Hirosimára és Nagaszakira. Ergo, ők a felelősek mindenért. 

Zárásul, annyit azért még hozzáfűznék, hogy bármennyire is aljas Hollywood, hogy ennyi bőrt akar lehúzni egy, mára már mainstream alkotásból, azért mégis csak jól csinálja. Előnyösen borzolja az idegeinket. És gyerekek, amikor megtaláltam Godzilla üvöltését youtubon… Full hangerőn, meg is ijedtem kicsit. Hallgassátok meg. Ajánlott filmelőzetes itt.        

  

(Szereposztásról később, ha majd látni is vélek valamit, a színészi teljesítményből!)

A szívmelengető hölgy esernyővel

A színházi szezon kezdetével 2013 szeptemberében a Madách Színház színpadán ismét életre kelt a legendás, világszerte ismert történet a kedves kis hölgyről, aki esernyőjét fogva a szél hátán érkezik.

A Mary Poppins, 1934-ben könyv formájában látta meg a napvilágot Pamela  Lyndon  Travers írónő tollából.  Annyira sikeres lett, hogy hét újabb könyv követte az elsőt. A  történet  egészen a londoni Cseresznyefa utcába röpít minket a képzeletvilág teljes birodalmán keresztül. 

Banksék egy teljesen átlagos család, akik hétköznapi problémákkal küzdenek. A gyerekek aktivitása állandó foglalkoztatást igényel, ezért a szülők nehezen birkóznak meg velük mindennapjaikban. Mígnem egy napon váratlanul a házhoz érkezik egy titokzatos nevelőnő, aki nyomban átlátja a helyzetet, és megtalálja a hangot a gyerekekkel. Időközben kiderül, hogy Mary Poppinsnak különböző varázslatos képességei vannak. Amikor azonban szóba kerül egy-egy furcsa kaland, kissé bezárkózik, és úgy tűnik mintha megsértődött volna…

2004-ben mutatták be először a mű színházi változatát Londonban. A nézők egy modernizált, újragondolt változattal ismerkedhettek meg. A történet sikerességét többek között, mélylélektani vonulatainak, és a társadalomra gyakorolt hatásának köszönheti. A gyermekded köntösbe bújtatott történet túlmutat a varázslatos könnyedségen, ez az iromány a  valódi életről szól. A varázslatos nevelőnőt hármas szereposztásban  Mahó Andrea, Oroszlán Szonja, és Polyák Lilla alakítja.

Szirtes Tamás, a musical rendezője úgy vélte, hogy a mai embereknek szüksége van mesékre, amik visszacsalogatják életükbe a pozitivitást, és a jókedvet. Sokan elbizonytalanodnak, mert nem tudják igazán eldönteni, hogy az, ami valójában értéket hordoz, és mi az ami csak a külcsínről szól, a látszatra épít. Szólt arról, hogy a történetek mindenképpen mögöttes üzenete van. A háttérben egy megromlott házasság áll, aminek az újraélesztésében is nagy szerepet játszik Mary Poppins.

"Úgy érzem, nagyon fontos lelki kapaszkodó is ez a darab" - jegyezte meg Szirtes Tamás.

http://www.madachszinhaz.hu/shows.php

Szavannák, fekete nők...

Ohh, Afrika, régmúlt civilizációk otthona és felperzselt szívek kontinense. Corinne Hofmann írónő az 1980-as évekbe kalauzol bennünket, mikor is beleszeret egy Kenyai férfiba, kivel közös életet kezdett, feladva addig életét – Lketinga kedvéért elhagyta barátját, Svájcot és családját egyaránt. Az ő életútját meséli el a könyvtrilógia (Afrikai szeretők, Visszatérés Afrikába, Búcsú Afrikától) – igaz, a sorozat 4. részét, amit 2011ben adtak ki: Africa, my passion címmel, még várat magára, mert nem olvastam.

Aki azt várná, hogy a  főhősnő liánokon suhan majd végig szívszerelmével a naplementében, az melléfog. A trilógiát elsősorban azoknak ajánlom, akik érdeklődnek Afrika törzsi kultúrája iránt. Hofmann keserédes hangulatba varázsol minket, részletesen mesél az ottani „családja” szokásairól, problémáiról, a szexualitástól kezdve az étkezésig mindenről, amit át kellett élnie. Ráébreszt minket, milyen törékeny az általunk felépített kényelmes tudat, hogy szerelemmel minden legyőzhető.   

Hogy egy klasszikust közhelyet idézzek, a szerelem sajnos nem mindig elég, pláne két olyan világ között, melyeket évszázadok választanak el egymástól. Mielőtt az örök optimisták zsebében kinyílna szívecskékkel kirakott bicskájuk, ne feledjék, hogy ezeket a történeteket az élet írta. Még a mai, civilizáltnak nevezett népek között is hatalmas kulturális szakadékok vannak. Hofmann négy regényen keresztül taglalja érzéseit, mégsem kapunk választ arra, milyen megfontolásból vett lendületet élete 180 fokos fordulatához. Az olvasó egy idő után elkalandozik a realitás útjáról, és kezdheti magát egy ponyvában érezni, viszont felettem mindvégig ott lebegett a kérdés: de akkor miért mentél oda?

Mrs. Leparmorijo személyisége egyértelműen uralja a könyvek lapjait, mégis tökéletesen tudunk azonosulni a többi szereplővel. Mivel elsősorban az írónő szemszögéből látjuk a dolgokat,  férj érzelmeiről, gondolatairól,  elsősorban azok gesztusain keresztül látunk rá a nőhöz való viszonyukra. Ezért, valamint saját személyiségfejlődésének negédes kritikájáért abszolút piros pont jár.  Afrika "fehér királynője" könyvek végére naiv, kalandot kereső, unatkozó polgárból céltudatos, reálisan gondolkodó nővé érik – de a klasszikus értelemben vett „happy end”-et én még mindig várom.

Előzetesben a birodalom hajnala

Ülj le fiam egyes. Mondanák történelem órán, ha a thermopülai-csatáról beszélnék, úgy, hogy a 300 című film látványvilágát próbálnám meg bemutatni. Kétség sem fér hozzá, hogy nem a hitelességéről volt híres a 2007-ben bemutatott mozi. Már csak azért sem, mert Frank Miller azonos című képregényéből került a nagy vászonra.

Azért valljuk be, annyira mégsem rugaszkodott el a valóságtól, pedig telítve volt művészi szabadsággal. Most márciusban pedig a nagy sikerre való tekintettel megkapjuk a folytatást is: A birodalom hajnala címmel, amit szintén Miller bácsinak köszönhetünk.

Pusztán az előzetesek szolgáltak nekem alapul, amiből nem sokra futja, egy teljes értékű bemutatóra, de megéri említést tenni róla. Anno nekem nagyon tetszett a 300, és (előre) kimerem mondani, hogy a folytatása is. Miért? Pont a fent említett ok miatt. Látványában nem feltétlenül akart és akar hiteles lenni. Ez az, amiatt rajongok érte. Csak rá kell néznünk egy képkockára, és máris életre kell az egész. Zöld háttér ide, vagy oda, nagyon jól áll a filmnek ez a fajta eredetiség. És amennyire belekukkanthattam, a birodalom hajnalánál sincs másképp. 

Gigantikus hajóhadak szállnak szembe egymással a tengeren, párhuzamosan a történelmi csatával, amit az előzményekben már láthattunk. Ahogy kavarog és hánykolódik a víz a fatákolmányok alatt… már érzem is, hogy az IMAX technológiának köszönhetően az arcomba csap a jéghideg zuhatag. Természetesen ez csak egy kiragadott darabka a vizuális rengetegből. De miről és kiről, fog szólni a második rész? Aki figyelt történelem órán az tudja, de azért elmondom. A miről kérdésre a válasz, az artemiszioni-csata, a kiről vagy inkább kikről a válasz Themisztoklész, Artemisia és Xerxész. Ezek a görög és perzsa nevek… A történet kezdetén kicsit jobban megismerjük majd a perzsa birodalom urát. Megtudjuk ki is ő, és hogyan vált példaképpé, valamint miért nem tudott dűlőre jutni a görögökkel. Azután szinte rögtön belecsöppenünk a párhuzamos cselekmények erdejébe. Az artemiszioni-csata, ugyan is egyidejűleg zajlott Leónidasz hősi küzdelmével a szárazföldön. Itt is hatalmas létszámfölényben voltak a perzsák, de ahogy a 300-ban láthattuk, ez nem jelent garanciát automatikusan a győzelemre. Ennek ellenére Athénból csak por és hamu maradt, de mégsem olyan gyorsan, mint ahogy az Xerxész eltervezte. 

A filmet Noam Murro rendezi, aki ez esetben Zack Snydert (Acélember) helyettesítette, ugyan is pont a zárójeles film miatt nem ülhetett a direktori székbe. Még is ő maradt a húzónév, csak ezúttal a produceri titulust tudhatta a magáénak. A fenséges Xerxészt továbbra is Rodrigo Santoro testesíthette meg, továbbá Eva Green (Artemisia) és Sullivan Stapleton (Themisztoklész) is létfontosságú karaktereket keltenek életre. Az első részből jóllehet Lena Headey is belibben egy röpke pillanatra (hiszen fontos az átfedés).    

300 - A birodalom hajnala - (feliratos előzetes)

Egy utazó tapasztalatai a világról

2013-as év nyarán, a Magyarok Világtalálkozóján ismerkedtem meg Stanczik Edinával. A különböző kultúrák közül az egyik szívem csücske az indiai. Egy ízlésesen megmunkált arany ékszer apró drágakövekkel itt legbelül. Így alakult, hogy ahhoz a pavilonhoz mentünk, ahol már messziről hívogatott az India felirat. Sok szimpatikus és beszédes emberrel együtt ott állt Edina egy kis asztal mellett a saját könyvével, melynek a címe: Közelstávol Észak-indiai útinapló. Közelebb léptem és eltöprengtem azon, hogy ez a fiatal nő mennyit láthatott a világból, és mennyire figyelemre méltó, hogy ilyen messzire is eljutott, majd mindezt papírra vetette. Egy nyílt tekintetű, barátságos arc, csupa mosoly, ő Edina. Úgy éreztem, hogy lépnem kell, hát valamerre, így történt, hogy, bemutatkoztam és elmondtam neki, hogy interjút szeretnék készíteni vele…

Edinát gyerekkora óta foglalkoztatta a kommunikáció, vele együtt született az olvasás szeretete. Vágya volt alkotni valamit, amit mások is olvashatnak, valami ami újat adni ami maradandó."Az alkotás számomra elsődleges. Szerintem az emberi fajt ez különbözteti meg a bolygónkon élő többitől; a létrehozás vágya, ami nem ösztönből fakad. Maradandót és értéket kíván teremteni.”

10 éve ír önmaga, és mások örömére különböző elektronikus lapoknak, portáloknak. Tavaly év végén jelent meg a Közelstávol című könyve, amelyben indiai utazásának mozzanatairól ír. Színes, lebilincselően életszerű elbeszélés a saját benyomásai, tapasztalatai  alapján. A cím tulajdonképpen ellentétpárjával egy szójáték. Mindennek több nézőpontja van, ahogyan választásunk is több van életünk folyamán. Egyszerre benne lenni, átélni, de valahol mindig kívülállónak maradni… Következő könyvét Ciprusról írja ahol egy évig élt, és rálátott olyan dolgokra, amikre sokszor a helyiek sem. A kortárs Ciprust mutatja meg majd az olvasónak a maga kettéosztottságában, egyidejűleg a görög és a török oldalt bemutatva.

- Mondj 3 szót, ami számodra Ciprust jelenti. Röviden megfogalmazva, mi az az érték Ciprusról, amit könyv formájában átadsz majd nekünk?

- Három szóban igen nehéz összefoglani azt, amit egy egész könyvben szeretnék elmesélni. Személyesen nekem a végtelen szabadságot,  a megelevenedett történelmet és az örök nyarat jelenti, jelentette. A könyv viszont elsősorban nem rólam szól. A '74 óta görög és török részre osztott szigetország különleges helyzetét mutatja majd be egy speciális nézőpontból, ugyanis egy ENSZ katonai táborban éltem egy éven át, így olyan rálátásom volt mindkét oldal helyi viszonyaira civilként, ami keveseknek adatik meg. Sok útikönyv és képes album született Ciprusról már, de kortárs bemutatása alig.

- Táncoltál gyerekkorodban, ez volt a korai önkifejezési eszközöd. Mondanál pár gondolatot a táncról, mint fogalomról és arról az érzésről, amit benned kelt?

- Einstein mondta, hogy "a táncosok Isten atlétái". Én is osztom ezt, mert a tánccal mindazt ki tudod fejezni, s egyben át tudod élni, ami az emberben az isteni rész, ami szavakkal már nem kifejezhető, mert azokon túl van. Ahogy az indiaiak mondják köszönésképp: Namaste; tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt.

- "Utazó vagyok". Mit jelent ez neked?

-Az utazó egyedül járja a világot, a maga ura. Beleselkedik a kulisszák mögé - nem tíz napban. A hely és a kultúra valódi megismerésének vágya hajtja. Tudja, hogy a Földön átutazó, bolygója valódi arcát keresi.

- Miért éppen India?

- Van, aki az egzotikumot keresi, van aki a kalandot látja benne, valakit a szélsőségek, az ellentmondások országa érdekel. Tény, hogy sokunkat vonz ez az ország különféle okokból. Engem is vonzott. Tudtam, hogy egyszer útra kelek. Tudtam, hogy látnom kell nekem is, hogy véleményt formálhassak róla, akár negatív, akár pozitív lesz az eredmény. Aztán úgy hozta a sors, hogy India szólított meg engem. De idézek a könyvemből: “India nagy utazás. Nem elsősorban földrajzi értelemben, hanem mindenkinek magában. Alkalom tapasztalatszerzésre önmagunkról. Belső utazás, önmagunk feltérképezése. A nagy eszmélések, rádöbbenések helyszíne. Ezenkívül India tanít is; türelemre, várakozásra, lemondásra.”

- Milyen volt fehér nőként bejárni India tájait?

- Nem könnyű, de nem elsősorban azért, mert rossz lett volna a közbiztonság - bár ennek ellentmondanak napjaink erőszakos eseményei, ez akkor viszont még nem így volt. Elsősorban az a "pszichológiai hadviselés" volt embert próbáló, amit két fehér nőnek kellett folytatni egy alapvetően férfijogú társadalomban.

- Van olyan személy az életedben aki biztatott az írásra, inspirált?

- A közeli barátaim és az Édesanyám biztatott, viszont hiába írok már tíz éve, mivel nyomtatásban ez az első könyvem, sokan csak legyintettek a környezetemben. Nem érdekeltek a hitetlenek, sem pedig az, hogy nekik bármit is bizonyítsak. Az "úton" akadtak önzetlen segítőim és mentoraim is. Jó érzés volt mindezt megtapasztalni. Lehotka Gábort például, az olvasószerkesztőmet abszolut mentoromnak tekintem.

- Említetted, hogy önerőből kellett kiadnod a könyvet, szponzorokat nem találtál hozzá. A te esetedben igaz az, hogy egyedül nehezebb, de nagyobb dicsőség? Mi volt a fő motiváció ahhoz, hogy véghezvidd a könyvkiadást?

- Nem is a dicsőség érdekel, mert nem vagyok "híres", inkább az önkifejezés hajtott és az emlékek, élmények megörökítése, átadása másoknak. Igen, nehéz volt egyedül, szponzor nélkül, de legalább nem tartozom köszönettel senkinek, csupán azoknak a barátaimnak, akik önzetlenül, minden fizetség nélkül dolgoztak, segítettek abban, hogy a könyvem nyomdakész állapotban jusson el a kiadóhoz.

- Hány országban fordultál meg eddig? Indián és Cipruson kívül melyik az a desztináció ami nyomot hagyott benned?

- Csupán szabadidőmben tudok utazni, de így is nehéz lenne összeszámolni, hány országban jártam. 20 körül biztosan van az országok száma, de számos helyre többször is visszatértem. Ami nyomot hagyott bennem - főleg a jelenlegi események miatt - Szíria és Egyiptom. Csodálatos volt olyan helyszíneken járni, amiket a Biblia említ. Vérzik a szívem, ha arra gondolok, hogy rá egy évre lerombolták  Damaszkusz és Aleppo városait, a selyemút állomásait, valamint fosztogattak, értelmetlenül romboltak a Cairo Múzeumban és kifosztották Memphiszt. Tibetbe nagyon szívesen visszatérnék, elvarázsoltak a hegyekben élő nomádok, a vallás gyakorlása, a hagyományok, a viseletek konzerválódása és az itt élők kitartása, szívóssága, amivel a mindennapjaikért küzdenek a sziklás talaj művelésével és az állattenyésztéssel a kínai elnyomás alatt. Vonz még a Karibi táj és Madagaszkár is az élővilága miatt. Toscana és Umbria szerb antali romantikával hívogat.

- Utazásaid során mennyire volt domináns a spontaneitás? Mennyire ragaszkodtál az eltervezett célpontokhoz, illetve mennyire hagytad, hogy vigyen magával ez élet?

- Az utazások alkalmával, amennyire csak a lehetőségek engedik, a spontaneitás dominál. Általában csak az első estére, vagy az első városba foglalok szállást előzetesen, a többi alakul. Természetesen van előzetes tervem, de a helyiekkel való beszélgetés után, a javaslataik tükrében vannak helyszínek, amelyek kiesnek az útitervből, mások pedig beépülnek. Egyébként Indiában - de ez általában igaz Ázsiára is - nem nagyon lehet tervezni a különféle tömegközlekedési eszközök késései miatt, vagy a természeti viszonyok alakulása miatt. Például egy hegyomlás, a monszun, egy vasúti késés, esetleg egy merénylet jócskán átalakíthatja a tervezetteket.

- Köszönöm neked ezt a beszélgetést. Úgy érzem,hogy egy komplex élménnyel térek ma haza.

- Én is köszönöm szépen.

(Fotó: Vörös Boldizsár)

Ágnes, Isten báránya

Ágnes, a fiatal apáca váratlanul gyereket hoz a világra, akit pár pillanattal később holtan találnak. A rendőrség gyilkossági ügyben való nyomozással bízza meg Martha Livingston pszichiátert, a külvilágtól szinte teljesen elszigetelt kolostorban. A megrázó, de mégis szép előadásnak a Spinoza színház biztosított helyet, február 19.-én, szerdán. A 2013-as októberi premier óta immár hatodik alkalommal tekinthettük meg az előadást.

 

Az adaptált darabot (vagy drámát) Iványi Árpád vitte színpadra John Pielmeier írása alapján, melyből film is készült 1985-ben, olyan híres színésszel, mint Jane Fonda.
A darab háromszereplős. Miriam Ruth, anya szerepében a Jászai Mari-díjas színésznő, Andai Györgyi; a pszichiáter szerepében Boldizsár Tünde; s végül a címszereplő Ágnes apácát Fekete Réka- Thália alakítja.

Drámai pillanatok

A színházterembe érve gyönyörű, szoprán hangú énekesnők lágy dala teremti meg a hangulatot, majd bezárul mögöttünk az ajtó, s vak sötétségbe burkolózik a helység.

A mű bevezetéseként megismerkedhetünk az ártatlan, törékeny teremtéssel, Ágnessel. Lebilincselő áriáján keresztül felsejlik hangjának mélysége, amely túlmutat a jelenen. Ezután újabb sötétség borul ránk. Az első jelenetet követően, amiben a vendégek képet kaphatnak arról, hogy miről is szól a darab, Martha és Miriam párbeszéde árulja el a jelenlévőknek.

A főszereplő első drámai antréjához érve, elhangzik az előadás egyik kulcsmondata is, miszerint Ágnesnek fogalma sincs arról, hogy mit jelent lefeküdni valakivel.

A jelenet felvezetője közben folyamatosan farkasszemet nézhettem a Fekete Réka-Thália által megelevenített főszereplővel. Szemtanúja voltam annak, hogyan engedi bizalmába Marthát, és hogyan mesél arról neki, mi bántja a lelkét. Teljes együttérzést váltott ki belőlem annyira élethűen tárták fel szemeim előtt a lelkileg kisemmizett apácát. A színészi játékot, ami ezt a feszült pillanatot követi, egyszerűen látni kell. Talán nem túlzok, ha azt mondom: a legridegebb ember látóterét is fátyolossá tenné.

Feszültség oldó humor

Elengedhetetlen társként követte a komolyságot a humor az egész játékon keresztül. Példaként: A nyomozó és az anya ülnek egymás mellett, és cigarettáznak. Beszédtémájuk ugyan olyan könnyed lazasággal oldja a legérzékenyebb ember feszültségét is, mint ahogyan a reflektor fényében felszálló, gomolygó cigarettafüst a nézőben felhalmozódott kezdeti sokk hatásait.Oldotta a korábbi megrázkódtatásokat, és előkészítette a következő jeleneteket. Sokadik visszaemlékezésemnél is csak arra tudok gondolni, hogy elengedhetetlenül a darabhoz tartozott minden, ami azon az estén átjött a nézőnek.

Érdekes, továbbá az is, hogy a szereplők, egymáshoz való viszonyukban folyamatosan változnak. Míg eleinte Martha és Miriam teljesen elfogultan álltak egymáshoz, de a darab felénél már egy kölcsönös bizalom alakult ki kettőjük között.

Technikai magvalósítás 

A színház adta szűk lehetőségek miatt van szükség az átvezetőkhöz használt „vakságra”, ami nem hogy ront, de még külön hangulatot is kölcsönöz a látottaknak. Itt kell megjegyeznem, hogy a kicsi adottságokat  nagyon ügyesen használták ki. Minden esélyt megragadva sikerült a maximumot kihoznia Iványi Árpád rendezőnek a körülményekből. Továbbá külön dicséretet érdemelnek a fényeffektek és a zenei betétek is.

Összességében: Annak, aki nem zárkózik el a témától, és szeretné kitágítani a szórákozásról alkotott képének határait, bátran tudom ajánlani ezt a darabot! Ugyanis lássuk be, az élet nem mindig csak mosolygós sárga fejek végeláthatatlan sorából áll, hanem igenis, lehet néha elszomorító, és akaratunktól függetlenül játszhatja velünk legkegyetlenebb tréfáit is.

Írta: Szigeti Dávid