The Elders Scroll Skyrim - Help Select Google+
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Filmek 2014. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Filmek 2014. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 28., szombat

Ne rohanj a vesztedbe




Ha létezik pocsék film, akkor a Hogyan rohanj a veszTEDbe, tökéletes példa rá. Hiába Seth MacFarlane, egyszerűen csapnivaló mozit kaptunk tőle. Amíg a Ted élvezetes volt, – persze ahhoz is kellet azért egy befogadókészség – addig a Million ways to die in the west-ről (eredet cím) messziről leolvasható, hogy meg se közelíti a macis történet színvonalát, ráadásul még csak nem is az európai filmpiacra termett. Kérdem én – miért debütált egyáltalán ez a western komédiának eladott baromság? Hollywood tévesen gondolja azt, hogy MacFarlane nevével mindent el lehet adni. Seth helyében kihagytam volna ezt a kínálkozó lehetőséget és foglalkoztam volna mással. De miért mondom mind ezt? Mert a film első tíz percében még annak is leesik a történet gagyisága, aki hasonló mozgóképeken szocializálódott. Vadnyugati vígjáték? Hagyjuk már!  A Vissza a jövőbe harmadik részét tekintem western paródiának, nem MacFarlane mostani „alkotását”. Egyszerűen a színvonal nem üti meg a mércét, vagy csak én vagyok ennyire fásult, hogy elfelejtettem nevetni? Nem szeretnék sztereotip lenni, de ha ez az átlag közönség igénye a vígjátékokat illetve, akkor inkább főbe lövöm magam. A vetítés alatt el is gondolkoztam rajta, hogy mit keresek én itt egyáltalán? Utólag inkább maradtam volna otthon. Hiába Charlize Theron és Liam Neeson, nem sokat dobott a hangulatomon, inkább felidegesített, hogy őket láttam egy ilyen minősíthetetlen filmben. 



Ami a történetet illeti, a film egyik főszereplőjét, a birkatenyésztő Albertet maga Seth MacFarlane játssza, akiről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy bátor szívvel és erős jellemmel lenne megáldva. Miután nem mer kiállni pisztolypárbajra, Albertet faképnél hagyja barátnője Louise is (Amanada Seyfried). A lány rögvest a város legismertebb üzletemberének, a bajuszkereskedő Foy (Neil Patrick Harris) karjaiba kerül, akinél önteltebb személyt ritkán látott még a világ.



Albert frusztrációja némiképp enyhül, amikor találkozik Annával (Charlize Theron). A titokzatos nő megtanítja a szerencsétlen birkatenyésztőt, hogyan álljon a sarkára és védje meg a becsületét, ráadásul még egymásba is szeretnek (érdekfeszítő). Azonban minden jónak vége szakad, amikor Anna férje Clinch (Liam Neeson) a rettenthetetlen bandita, megérkezik a poros városkába. A vadnyugati gengszter párbajra hívja Albertet, modván megsértette a becsületét. A leszámolásnak két féleképpen lehet vége – vagy Clinch, vagy Albert kerül a névtelen sírba. Ezt nagyon remélem, nem tudjátok meg.

(Jelenet fotók és plakát: Universal Pictures)

2014. június 27., péntek

Ami a tündérmeséből kimaradt




Az utóbbi években egyre divatosabbá vált a régi Disney és Grimm mesék újragondolása. Olyan mesefigurák születtek újjá a mozivásznon, mint Hófehérke, Piroska, vagy Jancsi és Juliska. Hollywood ezzel egy olyan rehabilitációs munkába kezdett, amivel inkább a felnőtteket szólítja meg és csak nagyon minimálisan prezentál olyan tartalmat (értsd: társadalmi problémák felvázolása) amit a szülők csemetéje is megért. Lehet, hogy nevet a fiatal közönség, de a film valódi üzenetét csak az idősebbek fogják megérteni. Idetartozik a nem rég, hazai nézők előtt is bemutatott Demóna is, amiről ha évtizedekkel korábban hallanánk, még valószínűleg Csipkerózsika címen futna. Az újragondolt történetet Paul Dini és Linda Woolverton írta, amire Robert Stromberg csapott le hirtelenjében. A hollywood-i produkció főszereplőjét Demónát, Angelina Jolie játssza, aki telitalálatnak bizonyult. 





Szimpatikus húzásnak tartom, hogy más perspektívából kapunk magyarázatot a régi mesehősökről, amihez szokatlan, de cseppet sem zavaró cselekményátírás szükségeltetik. Az eredeti történetben, fontos karakterekről javarészt egy cseppnyi információt sem kapunk. Ilyen Demóna alakja is, akiről évtizedeken át képzelhettük azt, hogy alapjáraton gonosz, minden indoklás nélkül – mert minek is az? Ezúttal viszont magyarázattal szolgálnak a készítők és bevezetnek minket a mélyebb sokkal „sötétebbnek” ítélt valóságba. Kristálytiszta válaszokat kapunk, mi is történt valójában, miért lett „gonosz” Csipkerózsika megátkozója. (Egy kis segítség – emberi kapzsiság.) 





A film azonban az átdolgozás után sem tökéletes. Amíg Jolie nagyszerűen játssza a főhősnőt, addig eget rengetően buta mellékszereplőket is kapunk. Tudom, tudom, kell, hogy a gyerekeket is megszólítsák, de ha egy mód van rá, ne ilyen ostobán, hiszen ha azt akarjuk, hogy mindenki számára élvezhető legyen a film, nem kell lökött tündérekkel nevetségessé tenni az alapanyagot, pláne ha ilyen szintű cselekmény átírás történt, mint a Csipkerózsika esetében. Ez azért sokszorosan is zavaró, mert így csökkent a film színvonala és ezáltal az üzenet fontossága is csorbát szenvedett. Arról nem is beszélve, hogy a történet központi szálát tekintve egyáltalán nem működik ez a fajta megvalósítás. A film készítői az emberi romlottságra helyezték a hangsúlyt, nem a tündérkékre. A szereplők a sérelmekből merítik motivációjukat, nem az aranyos, ámde ostoba repülő manók csillámporából. Furcsa is, hogy egy ilyen komor történetben, helyet kaptak ilyen karakterek - nyugodt szívvel kihúztam volna a forgatókönyvből a mézes-mázos tündérkéket. Mindazonáltal nem sok vizet zavarnak, de azt a keveset nagyon is. Ennek ellenére érdemes végignézni a filmet, mert nosztalgiából jeles osztályzatot érdemel. A legjobb tanács, amit mondani tudok – ne foglalkozzatok a zavaró tényezőkkel, egyszerűen nézzetek a mondanivaló mélyére. Abból szerencsére rengeteg akad.

(Jelenet fotók: Disney hivatalos honlapja)

2014. június 26., csütörtök

Blockbusters




Jövőből, háborúból és propagandagyártásból sosem elég. Májusban két elképesztően erős és zúzós film került a hazai mozikba – az X-Men: Az eljövendő múlt napjai, és a Holnap Határa. Nem véletlenül tekintjük az előbb említett alkotásokat az idei év várományosainak, hiszen jöttek, láttak és taroltak. Ráadásul még közös nevezőjük is van, mégpedig az időutazás. Mindkét film eljátszadozik a tér-idő hajlítás görbéjével, persze más-más módon. Ezen kár lenne vitatkozni, vagy összehasonlításba kezdeni, ezért teljesen egyértékűnek tekintem mind az X-Men, mind a Holnap Határát. De lássuk, miről is szólnak a filmek!

Vol. I. – X-Men: Az eljövendő múlt napjai


A legújabb széria darabot Bryan Singer jegyezte, akinek szerencséjére már akadt dolga a Marvel mutánsaival, így Az eljövendő múlt napjaival egyáltalán nem nyúlhatott mellé. Sőt mi több, a legújabb X film tuti befutó lett, legalább is, ami a Marvel mozikat illeti. Az utóbbi években már volt találkoztunk Origin – történetekkel, mint a Farkas, vagy Az Elsők, amikben egy-egy szereplő fiatalkori énjét ismerhettük meg – na jó azért Hugh Jackman karaktere nehezen tekinthető fiatalnak, vagy éppenséggel idősnek, de üsse kavics – azonban  olyan még nem fordult elő, hogy a 2000-es években készült trilógia és az Origin mozik szereplői egy filmben mutassák meg magukat. Ez egy olyan húzás volt Singer-től, amiért igencsak kijár a dicséret, mert elképesztő milyen zseniálisan kezelte a színészeket. Persze a történet szempontjából szükség is volt rá, mert mégis csak időutazásról van szó.



A történet szerint Logant azaz Farkast X Profék visszaküldik a ’70-es évekbe, hogy megakadályozza a Föld jövőbeli pusztulását, amihez nagyban hozzájárultak azok a szuper robotok, amiket egy kissebségi komplexusban szenvedő Tasker nevű fickó tervezett meg. A mutánsvadász gépek idővel azonban túlléptek feladatkörükön és minden létformát ellenségként kezeltek, ami él is mozog. A baki tehát a múltban keresendő, amit nem olyan könnyű helyrepofozni. Logannak szüksége van az Elsőkre, akik vagy nagyon lepukkantak, vagy a katasztrófa felé vezető úton tapossák az aszfaltot. Ebből kiindulva sejthetjük, hogy nem olyan egyszerű feladat. A sikerhez először is meg kell találni Magnetót és Mystique-et, azután alaposan beszélni kéne a fejükkel, hogy gyertek velünk változtassuk meg a jövőt. Még ez sem lenne TALÁN olyan nagy akadály, de ismerjük a két jómadarat, nem fogják olyan könnyen adni magukat. Ahogy egyre jobban kibontakoznak a konfliktusok, annál nehezebb feladatuk lesz a hősöknek, hogy megváltoztassák a megváltoztathatatlant. Kérdés, hogy sikerül-e, és, ha igen, milyen áron? Arra készüljünk fel lelkiekben, hogy sok általunk szeretett karakter kerül a süllyesztőbe, ami szintén egy ügyes Royal Flush a rendezőtől. A csattanó pedig megéri a pénzét. Le a kalappal Singer Úr, nyomás és nézd meg, ha még nem láttad.

Vol. II. – Holnap Határa


Láttátok a Forráskódot és az Alysiumot? Ha igen akkor tudjátok, hogy honnan kölcsönözték a filmes kellékeket. Viszont azt is elárulom, hogy a Holnap Határa sokkal nagyobbat üt, mint az imént említett két film. Az X-Men után ez a második legnagyobb blockbuster, ami akcióban és látványban is elnyerte az aranyérmet. Mind ezt úgy, hogy nem butították le a szereplőket és a dialógusokat. Csillagos hatos Doug Liman-nak, és persze a stábnak is. Dion Beebe operatőr, és James Herbert vágó munkálatai egy pazar mozi élménnyé varázsolta a filmet. Feltételezem megszenvedtek vele, mert Tom Cruise alteregója többször is elhalálozik a történetben, így különösen ügyelni kellett rá, hogy ne lássuk ugyanazt a képsorozatot, ami öt perccel korábban már beterítette a képernyőt.


A történet szerint Bill Caige propagandát készít a hadsereg számára, amiben azt a harci öltözetet szponzorálja, amivel az ember képes felvenni a harcot, az űrből érkezett idegenekkel szemben. Caige Londonba repül a katonai vezetéshez, ahol váratlanul közlik vele, hogy következő nap ő is a partraszálló katonák soraiban lesz. Mivel a propaganda gyárosnak semmilyen háborús tapasztalata sincs, így próbál kibújni a felelősség alól és szembeszegül a parancsnak, aminek folytán dezertőrré válik és csak azért is harcköteles újoncot csinálnak belőle. Kellő tapasztalat nélkül vág bele az ütközetbe, és senki sem hajlandó segíteni neki. A helyzet súlyossága ott mutatkozik meg, hogy képtelen kibiztosítani a szuperruha fegyverarzenálját, így előreborítékolható a hősi áldozata. Azonban mielőtt végleg távozna az élők sorából érintkezik az idegenek vérével és újra a katonai bázison találja magát, ahova elkábítva vitték parancsmegtagadása után. Bill nem érti mi történt, de amikor elhangoznak a már ismerős mondatok rádöbben, hogy itt bizony semmi sincs rendben. Újra és újra a harcmezőn találja magát, ahol minden egyes alkalommal meghal, majd, mint egy rossz checkpoint rendszer visszatér az angliai bázisra a csata előestéjére. Amikor elmeséli mi fog történni senki nem hisz neki. Bizonyíték van bőven, de ki hisz majd egy dezertőrnek? Több tucat próbálkozás után találkozik Rita Vrataskival (Emily Blunt) a fémruhába öltözött amazonnal, aki furcsamód hisz Caige szavában – később kiderül, neki is volt hasonló élménye. Ketten némiképp több eséllyel és napról-napra való kiképzéssel javulnak az esélyek, és közelebb kerülnek a háború pozitív lezárásához. Persze mindig érhetnek váratlan dolgok…


Kőkemény akciófilmet kaptunk, amit az X-Menhez hasonlóan látni kell. Azoknak "kötelező olvasmány", akik még nem szakítottak időt rá, de aki már látta, annak  is tud újat mutatni másodszorra is. Biztos, hogy örök emlék lesz belőle! 

Jelenet fotók: InterCom

2014. május 19., hétfő

X-Men típusú időutazás



 A Kétévente jelentkező X-Men filmek ciklikusságát némiképp felgyorsították. A tavaj megjelent Farkas után, újabb darabbal bővül a Marvel Univerzum, mégpedig az X-Men: Az eljövendő múlt napjai című produkcióval. A filmet ezúttal az a Bryan Singer komponálta, akinek 2000-ben és 2003-ban már volt dolga a Marvel híres mutánsaival. Többek között neki köszönhetjük a trilógia első két részét, és mivel igazi X-Men rajongó így elhatározta, hogy újra meglendíti az ostort és belevág egy előzmény-utózmány (tényleg létezik ilyen szó) történet megrendezésébe. 

„Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai rendelkezik minden olyan vonással, ami a képregényt és az első filmeket népszerűvé tette. Egyesíti Bryan Singer egyedi látásmódját egy hihetetlenül mély és sokoldalú történettel, amit minden
nek tetejébe napjaink legtehetségesebb sztárjai keltenek életre.” – mondta Chris Claremont, az X-Men: Az elsők képregényváltozatának megalkotója. A 2011-ben bemutatott film egyúttal az Eljövendő múlt napjainak az előzményeként is szolgál.




„Az elsők az 1960-as években játszódott – mondja Claremont – folytatása pedig, a változásokkal és izgalmakkal teli ’70-es években.”

Az Eljövendő múlt napjaiban kulcsszerepet kap az időutazás. A történet cselekménye párhuzamos sikon halad, ahol a múltban és a jövőben bekövetkezett változások kölcsönösen hatnak egymásra.  
„Nem hagyományos értelemben vett időutazásról van itt szó. Nem küldjük vissza a múltba a szereplőket, hanem tudatosságra sarkalljuk a múltbéli énjüket. Amíg Logan, avagy a Farkas a múltban tartózkodik, addig múlt és jövő egyszerre létezik… „ – Mondta Bryan Singer, a film rendezője.
 
Ebben a szuperprodukcióban találkoznak először az „eredeti” trilógia és az utána mozivászonra került filmek szereplői. Xavier Professzort James McAvoy és Patrick Stewart, míg Magnetót Michael Fassbender és Ian McKellen alakítja. Mellettük feltűnik még Hugh Jackman, Jennifer Lawrence, Halle Berry és Ellen Page.
A színészek által megformált mutánsoknak egy a jövőben bekövetkezett katasztrófát kell megakadályozniuk. Miközben a világ rohamosan fejlődik, a társadalom számkivetettjeire már nem csak az emberek, hanem egy sokkalta pusztítóbb ellenfél a robotok is veszélyt jelentenek. Ahhoz, hogy mindez ne történjen meg, meg kell változtatniuk a múltat…








 
A Twentieth Century Fox bemutatja Bryan Singer filmjét „X-Men: Days of Future Past” Hugh Jackman, Michael Fassbender, Jennifer Lawrence, Patrick Stewart, Ian McKellen, Halle Berry, Anna Paquin, Ellen Page, Peter Dinklage, Nicholas Hoult. Producer, forgatókönyvíró: Simon Kinberg. Történet: Jane Goldman, Matthew Vaughn. Producer: Lauren Shuler Donner, Hutch Parker. Executive producer: Todd Hallowell, Josh McLaglen. Kép: Newton Thomas Sigel, ASC. Látvány: John Myhre. Vágó, zene: John Ottman. Rendezte: Bryan Singer

Színes, szinkronizált amerikai film, 2014

2014. március 21., péntek

Forró nyomon



 Carl Morck nyomozót, parancsszegés miatt lefokozzák, és a lezárt ügyekkel foglalkozó Q ügyosztályra küldik. Feladata mindössze csak a papírmunkára terjed ki, de a nyomozó sokévi terepszolgálati rutinja mást diktál. Aktatologatás közben rátalál egy mappára, amiben különös, oda nem illő dolgok keltik fel a figyelmét. A detektív véna nem hazudtolja meg magát és Morck, társával Assaddal együtt, rögtön nyomozásba is kezd. A két férfi, arra a furcsa titokra keresi a választ, hogy egy nyomtalanul eltűnt lány esetét a rendőrség, miért öngyilkossággal zárta le.


 Jussi Adler-Olsen kortárs dán író Nyomtalanul című regényéből nemrégiben filmadaptáció készült. A főszerepekben Nikolaj Lie Kaas (Carl Morck), Fares Fares (Assad) és Sonja Richter látható. Talán nem véletlen, hogy a film, megjelenését követően, Dánia legnézettebb alkotásai közé került.

Story time…

 
 Carl Morck nyomozó egy zsémbes, kizárólag a munkájának élő figura. A hétköznapi megjelenésének legfőbb védjegye a pókerarc. Sűrűn előfordul, hogy munkája során áthágja a szabályokat, ezzel visszafordíthatatlan következményeket okozva. Ahogyan azt már jó pár krimiben tapasztalhattuk, egyik pillanatról a másikra kisiklik a főhős karrierje, a sorozatos rossz döntései miatt. Ugyan ez történik Mock-kal is. Egy rosszul kivitelezett akció közben a nyomozó egyik társa meghal, a másik pedig mozgáskorlátozottá válik, míg a főszereplő apróbb „karcolásokkal” megússza. Idáig a szokásos krimi, thriller sablont kapjuk, ám a történet csak ezután kezd el kibontakozni.
Az eset után, Morcot eltávolítják felelősség teljes posztjáról, és a „halott” ügyekkel foglalkozó Q ügyosztályra küldik. Rövid kutatómunka után eltérést talál,( Meretes)egy  középkorú nő aktájában, akinek nyomtalan eltűnését évekkel korábban öngyilkosságként könyvelték el. Társával megpróbálnak az ügy mélyére ásni, ám még ők sem sejtik, hogy egy őrült méhkasba nyúltak. Tudtukon kívül kell versenyt futniuk az idővel, és félbe szakítani egy igazi rémálmot.


A film rendezője szembetűnően jó munkát végzett. A hangulat tökéletesen átjön a képernyőn keresztül és a történet egy pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmet. A hangok és a zenék tökéletes összhangban vannak a látottakkal, ezért könnyen azonosulhatunk a filmmel, és a visszatérő motívumok és jelentésük pedig művészi fogódzóként ölelik át az alkotást. Ez egy fordulatokban bővelkedő, elgondolkodtató történet. Néhol  sokat elvesz, majd vissza is ad…


Írta: Szigeti Dávid

Filmforgalmazó: Vertigo Média 

2014. március 19., szerda

Amerikai Bukás




Elég erős túlzásnak érzem ezt a 10 Oscar jelölést, ahogy a filmet is egy hajlakk-felhőbe bugyolált szenvtelenségnek tartom. Már a cím is egy hatásvadász mozit ígért nekünk, de a két órás film végére se derül ki, mi is az botrány, ami megrengeti Amerikát.

 
A történet szerint az FBI „felbérli” a pitiáner csaló Irving Rosenfeldet (Christian Bale) és szeretőjét, Sydney Prosser-t (Amy Adams), hogy segítsenek lebuktatni egy korrupt és egyben végletekig naiv politikust, Carmine Polito-t (Jeremy Renner). Ahogy egyre jobban kibontakozik a történet, az FBI által megbízott ügynök, Richie DiMaso (Bradley Cooper) beleszeret Sydney-be. És itt álljunk meg egy pillanatra! Elhiszem, hogy szerelmi szál is kellett a történetbe, de az amúgy sem eget rengető színészi tehetséggel megáldott Amy Adams, csak egyetlen pluszt ad az eseményekhez: a dekoltázsát és a hibátlan alsó végtagjait. Sydney jelleméből ennél többet is ki lehetett volna hozni, így azonban csak egy sablon karaktert ismerhetünk meg. Aztán ott van a végletekig elmaszkírozott Christian Bale, aki egy egyszerű, üres alakot játszik, hiába társítottak hozzá egy kifejlett intelligenciával rendelkező karaktert.



Azonban a sablon karakterek mellett is található pozitív csalódás, ez pedig Jennifer Lawrence teljesítménye. Jó látni, hogy végre megpróbál kilépni az Éhezők viadala tüzes imázsából és más szerepben is szerencsét próbál. De még így sem mondható tökéletesnek a végtermék, hiába dolgoztak rajta. Pedig a film igaz történet alapján készült, és hűen követi az eredeti eseményeket, azonban a nagyszerű és tényleges tehetséggel megáldott színészek sem tudták megmenteni a produkciót a csúfos bukásától. Az elnagyolt jelentek és szélsőséges jellemek inkább illenének egy Tarantino filmbe, mint O. Russel kamerájának lencséjére.

  

A film végi csavar is csak egy pillanatra rázhat fel minket a csillogó-villogó álomvilágból, mert nem képes átadni nekünk azt, amit a forgatókönyvíró és a rendező szeretett volna. Így tehát az Amerikai Botrány tipikusan egy olyan filmé avanzsálódott, amit csak egyszer vagyunk hajlandóak végigülni, hiába a sokat említett tehetséges színészek listája. De legalább a stáb jót szórakozott a forgatás közben...  



Írta: Fodor Eszter

Képek: InterCom