The Elders Scroll Skyrim - Help Select Google+

2014. február 27., csütörtök

„A Szörnyek Királya” - előzetes



Újabb remake film érkezik május 15-én a mozikba. Én személy szerint vártam az 1998-as Godzilla c. film második részét, ugyanis ha jól emlékszem, maradt egy tényező. A szörny meghalt és a lelkes amerikai katonaságnak köszönhetően, a tojásrakó fészek is elpusztult, de egy embrió érintetlen maradt. Akkor miért nem abból a megmaradt alapanyagból táplálkozik Hollywood? Talán régen még adott lehetett volna, sőt mi több indokolt is a folytatás, de ez valahogy elmaradt. Ahogy beszánkáztunk a modernebb korba, eltelt tizenhat év, a filmkészítési technológia, már egyértelművé tette, hogy felesleges visszanyúlni a millenium előtt készült amerikai adaptációhoz. Ennek oka az, hogy ég és föld lett volna a különbség a két film között. Legalább is technológiai szempontból. 

A Hidegháborús nukleáris korszak sem a napokban volt. Kérdem én: hogy létezik, hogy ennyi ideig vegetált egy olyan hatalmas monstrum, mint Godzilla?  Legalább 50 év telt el azóta. Hol bujkált eddig? Aludt? Ez motoszkál a fejemben, miközben a Godzilla 2014-es előzetesét bámulom. Egyszerre fog meg a látvány, (a földig rombolt nagyvárosok látképe) és a hitetlenkedés. Egyszerűen kivitelezhetetlennek tartom, hogy csak így, évtizedek után, amikor a modern haditechnika már javában az ég felé törekszik, ébred fel téli álmából az óriásgyík. Szerintem sokan így vannak vele, de ne felejtsük el: ez Hollywood. Itt bármilyen témának képesek hitelt adni, több kevesebb sikerrel.

Mivel ez egy újabb remake (amiből már volt bőven), így én is kénytelen vagyok e-képpen viszonyulni érte. Hogy ne csak szidjam az álomgyárat (pedig néha tényleg megérdemli), nézzük meg a jó oldalát, a dolgoknak. Hatalmas költségvetés, egyenlő szédítően ütős látvány. Különösen IMAX-ben és 3D-ben. Gareth Edwards rendező kitett magáért. Azok az átlyuggatott házak… zseniális, átgondolt. Nem is tudom, hogy bírja a szerkezetük. Ja már értem: japán építészet. És ez csak egy kiragadott példa. Például, hogyan pusztítsunk el egy anyahajót, öt másodperc alatt? Feltétel, hogy rendelkezz a szükséges paraméterekkel. Feltétlenül legyél kb. 80-100 méter magas, hatalmas tarajokkal, amikkel felöklelheted a kívánt „csónakot”, és kész. 

Amit ne hogy elfelejtsünk, és amiért én dühös is vagyok: Godzilla, nem eredendően gonosz. Csak az emberek hiszik ezt, mert elég volt ránézniük, és máris elítélik. Többek között arról sem tehet, hogy genetikailag, ekkorára „cseperedett”. Ha okolni kell valakit ezért, az Amerika. Ők dobtak atombombát Hirosimára és Nagaszakira. Ergo, ők a felelősek mindenért. 

Zárásul, annyit azért még hozzáfűznék, hogy bármennyire is aljas Hollywood, hogy ennyi bőrt akar lehúzni egy, mára már mainstream alkotásból, azért mégis csak jól csinálja. Előnyösen borzolja az idegeinket. És gyerekek, amikor megtaláltam Godzilla üvöltését youtubon… Full hangerőn, meg is ijedtem kicsit. Hallgassátok meg. Ajánlott filmelőzetes itt.        
  
(Szereposztásról később, ha majd látni is vélek valamit, a színészi teljesítményből!)


Nincsenek megjegyzések: