The Elders Scroll Skyrim - Help Select Google+

2014. március 28., péntek

Környezettudatos Művészet




Egy ausztrál szobrásznő Freya Jobbins, különös mellszobrokat épít, aminek alapanyagai legfőképpen kiselejtezett gyerekjátékokból állnak. Projektmunkája arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az értéktelenné vált kacatokból is lehet vadonatújat alkotni az újrahasznosítás jegyében. A művésznő lelkes környezetvédő, pont ezért testhezálló „feladat” számára az értéktelennek tűnő anyagok újraformálása. Freya illusztrációi, Guiseppe Arcimboldo (XVI. századi olasz festő) munkáinak, XXI. századi restaurációi, amik olyan alakokban teljesednek ki, mint Batman, vagy éppen a híres Simpson család című rajzfilmsorozat egyik szereplője. Az ismert figurák mellet, találhatóak még munkái között önarcképek és egyéb portrék is. Az installációk olyan diadalt arattak, hogy Ausztrálián kívül Angliában, Norvégiában, Németországban, és még sok más helyen is megfordultak már a szobrásznő figyelemfelkeltő műalkotásai.       











2014. március 26., szerda

Semmi sem az...




Dmitry Glukhovsky szárnyaló fantáziája nem csak a Metró sorozatban teljesedik ki. Nem olyan régen Magyarországon is újra előtérbe került az Orosz népellenes mesék, amit a szerző 2010-ben jegyzett (nálunk 2012-ben jelent meg az Európa kiadónál), de most négy évvel később is legalább olyan aktuális, mint a könyv megjelenése napján. Tekintve milyen állapotok uralkodnak más országokban, nem csodálkozom, hogy újra felbukkant ez a sokatmondó, fantasztikus, ugyanakkor realitását kellőképpen megőrző novelláskötet. 

Glukhovsky Metrójáról már hallhattunk. Az poszt-apokaliptikus sci-fi regények egy atomháború utáni világban játszódnak, amiben megelevenednek az eltorzult társadalmi értékrendek és a történelem legviharosabb korszakainak eseményei egyaránt. Már az említett Metró könyvekben is sokat olvashattunk az emberi erkölcstelenségről és a társadalmi rétegződésről, de akkor még nem került a kezünkbe az Orosz népellenes mesék. 


A mostani kötetben, végletekig eltúlzott abszurd történetek olvashatók, amik a mai orosz társadalmat ábrázolják. Több kritikus is nemtetszését fejezte ki és lehúzta a könyvet, mondván túlságosan kemény, már-már huligán irodalomnak számít. A negatív kritikák ellenére azonban, nagy népszerűségnek örvendtek Glukhovsky népellenes meséi. Az író még annyit fűzött hozzá, hogy ha ma írná meg a novellákat, sokkal dühösebb fogadtatásban lett volna részük. 

Legyen szó egy Moszkvában épülő üzleti negyedről, ami egy rendellenes vállalkozást álcáz, vagy egy címeres telefonról, aminek jóindulatát mindennapos adományokkal kell megnyerni, esetleg egy szuperszámítógépről, ami egymaga dönti el a választások kimenetelét, mind-mind valahol valóságos történetek. Természetesen érezhető az erős túlzás minden egyes „fejezetben”, ugyanakkor Glukhovsky így akarja felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy nem minden az, aminek látszik…

"Hello Budapest"




Sok pályakezdő fiatal szembesülhetett már a modern világ egyik megoldatlan problémájával. Ahhoz, hogy munkát kapjanak, néha több éves gyakorlattal kell rendelkezniük, viszont az iskolapadban töltött évek alatt erre szinte egyáltalán nincs lehetőségük. A szükséges referenciához ad kezdő lehetőséget az építésztervezőknek a Hello Wood Factory designer csoport. A csapat egyik munkájával a fesztivál fenegyerekek már összefuthattak, hiszen egy hasonló program keretében került ki a Greenpeace méhkas-pavilonja a Sziget fesztiválra. Szintén az ő érdemük a télen kiállított hatalmas szán-fenyőfa a Művészetek Palotájánál. 


  
Maga a programkezdeményezés azért jött létre, hogy a fiatal, tapasztalattal nem rendelkező diákok éles gyakorlatban is elsajátíthassák a tervezői szakma minden csínját-bínját. A gyakornokokat mentorok felügyelik, ők segítenek megtervezni és elkészíteni az adott projektmunkákat.


Immáron 5. éve kerül megrendezésre az úgynevezett Hello Wood Art Camp alkotótábor is. A mentorok és egyben a zsűri tagjai között megtaláljuk Ács Zoltánt, a Design Terminál kreatív igazgatóját, Kopek Gábort, a MOME rektorát, valamint Csákány Istvánt, aki a Szellemtartás című installációval vált híressé. A tavalyi évben 120 fiatalnak adtak lehetőséget szárnyaik bontogatására, emberi kapcsolataik és alkotói érzékenységük elmélyítésére. 


 
Egy ilyen gyakornoki program eredménye a Hősök terén felállított „Budapest” felirat is, melynek léceit fényfestéssel tesznek műalkotássá.  Ez a projektmunka az egyszerűsége miatt válik igazi gyöngyszemmé a betondzsungelben. Minden cicoma és túlmagyarázás nélkül kiáltja: „Hello, világ, hello, Budapest!” A „felirat” április 6-ig várja a túristákat és a fővárosiakat, de biztos vagyok benne, hogy az ország számos pontján fogunk még találkozni a csoport szemet gyönyörködtető alkotásaival.


Írta: Fodor Eszter

2014. március 25., kedd

Sir Lancelot udvarháza


Budapest egyet jelent az eklektikus változatosságokkal. A több  mint száz éves építészeti csodák, a szocreál "betontömbök" és modern multinacionális bevásárlóközpontok városa ez. A széles palettán sokan a funkcionális komplexumok felé veszik az irányt, de a plázákon  kívül  vannak sokkalta hangulatosabb és szebb helyek, ráadásul sosem vagyunk messze tőlük. Aki valami különlegesre vágyik, szereti a korhű helyeket, és emellett valami gasztronómiai különlegességet is elfogyasztana, annak biztosan felkelti az érdeklődését a Sir Lancelot Lovagi Étterem középkori kapuja és a kőlovagok. Nekem elég ránéznem a "páncélos" úriemberekre, máris felfedezőútra indulna a lábam, talán nem véletlenül...



A Sir Lancelot étterem ugyanis nem mást, mint a lovagkori étkezési szokásokat eleveníti meg, ahol villát is hiába keresel, mert nem találsz. A történelem ezen szakaszán ugyan is még nem találták fel. Belsőépítészete is egy az egyben a középkori fogadók kinézetét kölcsönzi, olyan tágas helyiségekkel és hosszú asztalokkal, amelyeket egykoron páncélos vitézek, uraságok és asszonyok népesíthettek be. Nincsen ez másként a XXI. században sem. Bőven akadnak jelentkezők, akik szívesen visszautaznak az időben egy kellemes estebédre, így ízlelve meg a régmúlt gasztronómiai titkait és csodáit. A levesektől kezdve a vadas tálakon át, minden megtalálható.




 Az előre összeállított fogásokon túl, azonban mi is megválogathatjuk, mit kívánunk az asztal közepére, valamint közel százféle bor közül is választhatunk. Mindezen tevékenységek közben állandó zene kíséri mozdulatainkat, valamint bajvívásnak is szemtanúi lehetünk, ha a Vár Ura parancsba foglalja.(Ezt az élményt át kell élnünk, nem elég olvasnunk róla!) Tehát aki részesülni szeretne eme csodában, az bátran látogasson el vasszekerével a Podmaniczky utca 14. szám alá, a korai középkor egy megmaradt szegletébe, az esti órákban ugyanis mozgalmassá válik az élet. 
 


Nyitvatartás:

Hétfő - Vasárnap: 12 -01 között

2014. március 21., péntek

Forró nyomon



 Carl Morck nyomozót, parancsszegés miatt lefokozzák, és a lezárt ügyekkel foglalkozó Q ügyosztályra küldik. Feladata mindössze csak a papírmunkára terjed ki, de a nyomozó sokévi terepszolgálati rutinja mást diktál. Aktatologatás közben rátalál egy mappára, amiben különös, oda nem illő dolgok keltik fel a figyelmét. A detektív véna nem hazudtolja meg magát és Morck, társával Assaddal együtt, rögtön nyomozásba is kezd. A két férfi, arra a furcsa titokra keresi a választ, hogy egy nyomtalanul eltűnt lány esetét a rendőrség, miért öngyilkossággal zárta le.


 Jussi Adler-Olsen kortárs dán író Nyomtalanul című regényéből nemrégiben filmadaptáció készült. A főszerepekben Nikolaj Lie Kaas (Carl Morck), Fares Fares (Assad) és Sonja Richter látható. Talán nem véletlen, hogy a film, megjelenését követően, Dánia legnézettebb alkotásai közé került.

Story time…

 
 Carl Morck nyomozó egy zsémbes, kizárólag a munkájának élő figura. A hétköznapi megjelenésének legfőbb védjegye a pókerarc. Sűrűn előfordul, hogy munkája során áthágja a szabályokat, ezzel visszafordíthatatlan következményeket okozva. Ahogyan azt már jó pár krimiben tapasztalhattuk, egyik pillanatról a másikra kisiklik a főhős karrierje, a sorozatos rossz döntései miatt. Ugyan ez történik Mock-kal is. Egy rosszul kivitelezett akció közben a nyomozó egyik társa meghal, a másik pedig mozgáskorlátozottá válik, míg a főszereplő apróbb „karcolásokkal” megússza. Idáig a szokásos krimi, thriller sablont kapjuk, ám a történet csak ezután kezd el kibontakozni.
Az eset után, Morcot eltávolítják felelősség teljes posztjáról, és a „halott” ügyekkel foglalkozó Q ügyosztályra küldik. Rövid kutatómunka után eltérést talál,( Meretes)egy  középkorú nő aktájában, akinek nyomtalan eltűnését évekkel korábban öngyilkosságként könyvelték el. Társával megpróbálnak az ügy mélyére ásni, ám még ők sem sejtik, hogy egy őrült méhkasba nyúltak. Tudtukon kívül kell versenyt futniuk az idővel, és félbe szakítani egy igazi rémálmot.


A film rendezője szembetűnően jó munkát végzett. A hangulat tökéletesen átjön a képernyőn keresztül és a történet egy pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmet. A hangok és a zenék tökéletes összhangban vannak a látottakkal, ezért könnyen azonosulhatunk a filmmel, és a visszatérő motívumok és jelentésük pedig művészi fogódzóként ölelik át az alkotást. Ez egy fordulatokban bővelkedő, elgondolkodtató történet. Néhol  sokat elvesz, majd vissza is ad…


Írta: Szigeti Dávid

Filmforgalmazó: Vertigo Média 

2014. március 20., csütörtök

Egyszerűen ördögi


Stephen King-et úgy érzem, nem kell bemutatnom, azonban Amerika és talán a föld legnépszerűbb horror írójának fiát sokkal inkább. A neve elsőre megtévesztő lehet, de higgyétek el Joe Hill, igenis a King család leszármazottja. Ahogy apja, úgy ő is hátborzongató regényeivel/novelláival igyekszik felhívni magára a figyelmet. Könyvei közül kettő is megjelent Magyarországon, nevezetesen; A szív alakú doboz, és a Szarvak, melyek közül is az utóbbival fogunk foglalkozni.

Az Egyesült államokban, 2010-ben megjelent Szarvak (itthon csak 2012-ben), Joe Hill második nagyszabású regénye, amivel megmutatta, hogy képes apja nyomdokaiba lépni. Az író stílusa és történetei meglepően magasröptűek és kelendőek lettek (akárcsak a King könyvek) nemcsak a tengerentúlon, hanem hazánkban is. Ha lehet hinni a pletykáknak (márpedig lehet, hiszen a forgatási képek is alátámasztják) Hollywood már fel is figyelt az alig pár éve megjelent kötetre. A regényt Alexandre Aja (Sziklák szeme, Tükrök) adaptálja a nagyvászonra, Daniel Radcliffel (Harry Potter sorozat, A fekete ruhás nő) a főszerepben.



A történet, egy fiatal lány meggyilkolásával kezdődik. Amikor rátalálnak a holttestre kiderül, hogy a nőt halála előtt megerőszakolták. A tett elkövetésével, ahogy az lenni szokott, az áldozat barátját, Ig Perrish-t vádolják. Perrish-t végül nem tartóztatják le, ugyanakkor a büntetést sem ússza meg. A férfinak, a történtek után fél évvel is szembesülnie kell a ráaggatott vádakkal.
Egy kicsapongó, részeges éjszaka után azonban minden megváltozik. Ig erős homloklebenyi fájdalommal ébred, amiről kiderül, nem a másnaposság tehet, sokkal inkább a fejére nőtt szarvak okozzák. A nemkívánatos „jövevény” azonban cseppet sem átlagos képességgel adományozza meg a férfit: bárkit képes rávenni az igazmondásra. A bökkenő csupán annyi, hogy a főszereplő, saját tudatán kívül cselekszik, ezáltal ki is jelenthetjük: Sátáni hatalmat kapott a kezébe. Mindenkiből a teljes őszinteséget váltja ki, ami pedig ennél is félelmetesebb, hogy az emberek legféltettebb titkaiból következtetést nyerünk arra a jelenségre, hogy senki sem tud teljesen megfelelni a társadalmi normáknak. (Mindenkinek van valami takargatni valója.) Titokban, de az íratlan "szabályokat" mindenki megsértheti. Lehetne szó akár a Tízparancsolatról is, ebben a történetben semmi sem szent.


Nem tudom, hogy ez alapján eltűnődik-e bárki is az előbb elhangzottakról, egyvalamiben viszont biztos vagyok: engem nagyon elgondolkodtatott. Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit kíváncsi eme szentségtelen történet, meglepően nagy igazságaira! Jó olvasást!

Írta: Szigeti Dávid

Képek: Könyvborító - Libri, Jelenetfotók - Google

2014. március 19., szerda

Amerikai Bukás




Elég erős túlzásnak érzem ezt a 10 Oscar jelölést, ahogy a filmet is egy hajlakk-felhőbe bugyolált szenvtelenségnek tartom. Már a cím is egy hatásvadász mozit ígért nekünk, de a két órás film végére se derül ki, mi is az botrány, ami megrengeti Amerikát.

 
A történet szerint az FBI „felbérli” a pitiáner csaló Irving Rosenfeldet (Christian Bale) és szeretőjét, Sydney Prosser-t (Amy Adams), hogy segítsenek lebuktatni egy korrupt és egyben végletekig naiv politikust, Carmine Polito-t (Jeremy Renner). Ahogy egyre jobban kibontakozik a történet, az FBI által megbízott ügynök, Richie DiMaso (Bradley Cooper) beleszeret Sydney-be. És itt álljunk meg egy pillanatra! Elhiszem, hogy szerelmi szál is kellett a történetbe, de az amúgy sem eget rengető színészi tehetséggel megáldott Amy Adams, csak egyetlen pluszt ad az eseményekhez: a dekoltázsát és a hibátlan alsó végtagjait. Sydney jelleméből ennél többet is ki lehetett volna hozni, így azonban csak egy sablon karaktert ismerhetünk meg. Aztán ott van a végletekig elmaszkírozott Christian Bale, aki egy egyszerű, üres alakot játszik, hiába társítottak hozzá egy kifejlett intelligenciával rendelkező karaktert.



Azonban a sablon karakterek mellett is található pozitív csalódás, ez pedig Jennifer Lawrence teljesítménye. Jó látni, hogy végre megpróbál kilépni az Éhezők viadala tüzes imázsából és más szerepben is szerencsét próbál. De még így sem mondható tökéletesnek a végtermék, hiába dolgoztak rajta. Pedig a film igaz történet alapján készült, és hűen követi az eredeti eseményeket, azonban a nagyszerű és tényleges tehetséggel megáldott színészek sem tudták megmenteni a produkciót a csúfos bukásától. Az elnagyolt jelentek és szélsőséges jellemek inkább illenének egy Tarantino filmbe, mint O. Russel kamerájának lencséjére.

  

A film végi csavar is csak egy pillanatra rázhat fel minket a csillogó-villogó álomvilágból, mert nem képes átadni nekünk azt, amit a forgatókönyvíró és a rendező szeretett volna. Így tehát az Amerikai Botrány tipikusan egy olyan filmé avanzsálódott, amit csak egyszer vagyunk hajlandóak végigülni, hiába a sokat említett tehetséges színészek listája. De legalább a stáb jót szórakozott a forgatás közben...  



Írta: Fodor Eszter

Képek: InterCom