Ami a tündérmeséből kimaradt

Az utóbbi években egyre divatosabbá vált a régi Disney és Grimm mesék újragondolása. Olyan mesefigurák születtek újjá a mozivásznon, mint Hófehérke, Piroska, vagy Jancsi és Juliska. Hollywood ezzel egy olyan rehabilitációs munkába kezdett, amivel inkább a felnőtteket szólítja meg és csak nagyon minimálisan prezentál olyan tartalmat (értsd: társadalmi problémák felvázolása) amit a szülők csemetéje is megért. Lehet, hogy nevet a fiatal közönség, de a film valódi üzenetét csak az idősebbek fogják megérteni. Idetartozik a nem rég, hazai nézők előtt is bemutatott Demóna is, amiről ha évtizedekkel korábban hallanánk, még valószínűleg Csipkerózsika címen futna. Az újragondolt történetet Paul Dini és Linda Woolverton írta, amire Robert Stromberg csapott le hirtelenjében. A hollywood-i produkció főszereplőjét Demónát, Angelina Jolie játssza, aki telitalálatnak bizonyult. 

Szimpatikus húzásnak tartom, hogy más perspektívából kapunk magyarázatot a régi mesehősökről, amihez szokatlan, de cseppet sem zavaró cselekményátírás szükségeltetik. Az eredeti történetben, fontos karakterekről javarészt egy cseppnyi információt sem kapunk. Ilyen Demóna alakja is, akiről évtizedeken át képzelhettük azt, hogy alapjáraton gonosz, minden indoklás nélkül – mert minek is az? Ezúttal viszont magyarázattal szolgálnak a készítők és bevezetnek minket a mélyebb sokkal „sötétebbnek” ítélt valóságba. Kristálytiszta válaszokat kapunk, mi is történt valójában, miért lett „gonosz” Csipkerózsika megátkozója. (Egy kis segítség – emberi kapzsiság.) 

A film azonban az átdolgozás után sem tökéletes. Amíg Jolie nagyszerűen játssza a főhősnőt, addig eget rengetően buta mellékszereplőket is kapunk. Tudom, tudom, kell, hogy a gyerekeket is megszólítsák, de ha egy mód van rá, ne ilyen ostobán, hiszen ha azt akarjuk, hogy mindenki számára élvezhető legyen a film, nem kell lökött tündérekkel nevetségessé tenni az alapanyagot, pláne ha ilyen szintű cselekmény átírás történt, mint a Csipkerózsika esetében. Ez azért sokszorosan is zavaró, mert így csökkent a film színvonala és ezáltal az üzenet fontossága is csorbát szenvedett. Arról nem is beszélve, hogy a történet központi szálát tekintve egyáltalán nem működik ez a fajta megvalósítás. A film készítői az emberi romlottságra helyezték a hangsúlyt, nem a tündérkékre. A szereplők a sérelmekből merítik motivációjukat, nem az aranyos, ámde ostoba repülő manók csillámporából. Furcsa is, hogy egy ilyen komor történetben, helyet kaptak ilyen karakterek - nyugodt szívvel kihúztam volna a forgatókönyvből a mézes-mázos tündérkéket. Mindazonáltal nem sok vizet zavarnak, de azt a keveset nagyon is. Ennek ellenére érdemes végignézni a filmet, mert nosztalgiából jeles osztályzatot érdemel. A legjobb tanács, amit mondani tudok – ne foglalkozzatok a zavaró tényezőkkel, egyszerűen nézzetek a mondanivaló mélyére. Abból szerencsére rengeteg akad.

(Jelenet fotók: Disney hivatalos honlapja)