Egy utazó tapasztalatai a világról

2013-as év nyarán, a Magyarok Világtalálkozóján ismerkedtem meg Stanczik Edinával. A különböző kultúrák közül az egyik szívem csücske az indiai. Egy ízlésesen megmunkált arany ékszer apró drágakövekkel itt legbelül. Így alakult, hogy ahhoz a pavilonhoz mentünk, ahol már messziről hívogatott az India felirat. Sok szimpatikus és beszédes emberrel együtt ott állt Edina egy kis asztal mellett a saját könyvével, melynek a címe: Közelstávol Észak-indiai útinapló. Közelebb léptem és eltöprengtem azon, hogy ez a fiatal nő mennyit láthatott a világból, és mennyire figyelemre méltó, hogy ilyen messzire is eljutott, majd mindezt papírra vetette. Egy nyílt tekintetű, barátságos arc, csupa mosoly, ő Edina. Úgy éreztem, hogy lépnem kell, hát valamerre, így történt, hogy, bemutatkoztam és elmondtam neki, hogy interjút szeretnék készíteni vele…

Edinát gyerekkora óta foglalkoztatta a kommunikáció, vele együtt született az olvasás szeretete. Vágya volt alkotni valamit, amit mások is olvashatnak, valami ami újat adni ami maradandó."Az alkotás számomra elsődleges. Szerintem az emberi fajt ez különbözteti meg a bolygónkon élő többitől; a létrehozás vágya, ami nem ösztönből fakad. Maradandót és értéket kíván teremteni.”

10 éve ír önmaga, és mások örömére különböző elektronikus lapoknak, portáloknak. Tavaly év végén jelent meg a Közelstávol című könyve, amelyben indiai utazásának mozzanatairól ír. Színes, lebilincselően életszerű elbeszélés a saját benyomásai, tapasztalatai  alapján. A cím tulajdonképpen ellentétpárjával egy szójáték. Mindennek több nézőpontja van, ahogyan választásunk is több van életünk folyamán. Egyszerre benne lenni, átélni, de valahol mindig kívülállónak maradni… Következő könyvét Ciprusról írja ahol egy évig élt, és rálátott olyan dolgokra, amikre sokszor a helyiek sem. A kortárs Ciprust mutatja meg majd az olvasónak a maga kettéosztottságában, egyidejűleg a görög és a török oldalt bemutatva.

- Mondj 3 szót, ami számodra Ciprust jelenti. Röviden megfogalmazva, mi az az érték Ciprusról, amit könyv formájában átadsz majd nekünk?

- Három szóban igen nehéz összefoglani azt, amit egy egész könyvben szeretnék elmesélni. Személyesen nekem a végtelen szabadságot,  a megelevenedett történelmet és az örök nyarat jelenti, jelentette. A könyv viszont elsősorban nem rólam szól. A '74 óta görög és török részre osztott szigetország különleges helyzetét mutatja majd be egy speciális nézőpontból, ugyanis egy ENSZ katonai táborban éltem egy éven át, így olyan rálátásom volt mindkét oldal helyi viszonyaira civilként, ami keveseknek adatik meg. Sok útikönyv és képes album született Ciprusról már, de kortárs bemutatása alig.

- Táncoltál gyerekkorodban, ez volt a korai önkifejezési eszközöd. Mondanál pár gondolatot a táncról, mint fogalomról és arról az érzésről, amit benned kelt?

- Einstein mondta, hogy "a táncosok Isten atlétái". Én is osztom ezt, mert a tánccal mindazt ki tudod fejezni, s egyben át tudod élni, ami az emberben az isteni rész, ami szavakkal már nem kifejezhető, mert azokon túl van. Ahogy az indiaiak mondják köszönésképp: Namaste; tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt.

- "Utazó vagyok". Mit jelent ez neked?

-Az utazó egyedül járja a világot, a maga ura. Beleselkedik a kulisszák mögé - nem tíz napban. A hely és a kultúra valódi megismerésének vágya hajtja. Tudja, hogy a Földön átutazó, bolygója valódi arcát keresi.

- Miért éppen India?

- Van, aki az egzotikumot keresi, van aki a kalandot látja benne, valakit a szélsőségek, az ellentmondások országa érdekel. Tény, hogy sokunkat vonz ez az ország különféle okokból. Engem is vonzott. Tudtam, hogy egyszer útra kelek. Tudtam, hogy látnom kell nekem is, hogy véleményt formálhassak róla, akár negatív, akár pozitív lesz az eredmény. Aztán úgy hozta a sors, hogy India szólított meg engem. De idézek a könyvemből: “India nagy utazás. Nem elsősorban földrajzi értelemben, hanem mindenkinek magában. Alkalom tapasztalatszerzésre önmagunkról. Belső utazás, önmagunk feltérképezése. A nagy eszmélések, rádöbbenések helyszíne. Ezenkívül India tanít is; türelemre, várakozásra, lemondásra.”

- Milyen volt fehér nőként bejárni India tájait?

- Nem könnyű, de nem elsősorban azért, mert rossz lett volna a közbiztonság - bár ennek ellentmondanak napjaink erőszakos eseményei, ez akkor viszont még nem így volt. Elsősorban az a "pszichológiai hadviselés" volt embert próbáló, amit két fehér nőnek kellett folytatni egy alapvetően férfijogú társadalomban.

- Van olyan személy az életedben aki biztatott az írásra, inspirált?

- A közeli barátaim és az Édesanyám biztatott, viszont hiába írok már tíz éve, mivel nyomtatásban ez az első könyvem, sokan csak legyintettek a környezetemben. Nem érdekeltek a hitetlenek, sem pedig az, hogy nekik bármit is bizonyítsak. Az "úton" akadtak önzetlen segítőim és mentoraim is. Jó érzés volt mindezt megtapasztalni. Lehotka Gábort például, az olvasószerkesztőmet abszolut mentoromnak tekintem.

- Említetted, hogy önerőből kellett kiadnod a könyvet, szponzorokat nem találtál hozzá. A te esetedben igaz az, hogy egyedül nehezebb, de nagyobb dicsőség? Mi volt a fő motiváció ahhoz, hogy véghezvidd a könyvkiadást?

- Nem is a dicsőség érdekel, mert nem vagyok "híres", inkább az önkifejezés hajtott és az emlékek, élmények megörökítése, átadása másoknak. Igen, nehéz volt egyedül, szponzor nélkül, de legalább nem tartozom köszönettel senkinek, csupán azoknak a barátaimnak, akik önzetlenül, minden fizetség nélkül dolgoztak, segítettek abban, hogy a könyvem nyomdakész állapotban jusson el a kiadóhoz.

- Hány országban fordultál meg eddig? Indián és Cipruson kívül melyik az a desztináció ami nyomot hagyott benned?

- Csupán szabadidőmben tudok utazni, de így is nehéz lenne összeszámolni, hány országban jártam. 20 körül biztosan van az országok száma, de számos helyre többször is visszatértem. Ami nyomot hagyott bennem - főleg a jelenlegi események miatt - Szíria és Egyiptom. Csodálatos volt olyan helyszíneken járni, amiket a Biblia említ. Vérzik a szívem, ha arra gondolok, hogy rá egy évre lerombolták  Damaszkusz és Aleppo városait, a selyemút állomásait, valamint fosztogattak, értelmetlenül romboltak a Cairo Múzeumban és kifosztották Memphiszt. Tibetbe nagyon szívesen visszatérnék, elvarázsoltak a hegyekben élő nomádok, a vallás gyakorlása, a hagyományok, a viseletek konzerválódása és az itt élők kitartása, szívóssága, amivel a mindennapjaikért küzdenek a sziklás talaj művelésével és az állattenyésztéssel a kínai elnyomás alatt. Vonz még a Karibi táj és Madagaszkár is az élővilága miatt. Toscana és Umbria szerb antali romantikával hívogat.

- Utazásaid során mennyire volt domináns a spontaneitás? Mennyire ragaszkodtál az eltervezett célpontokhoz, illetve mennyire hagytad, hogy vigyen magával ez élet?

- Az utazások alkalmával, amennyire csak a lehetőségek engedik, a spontaneitás dominál. Általában csak az első estére, vagy az első városba foglalok szállást előzetesen, a többi alakul. Természetesen van előzetes tervem, de a helyiekkel való beszélgetés után, a javaslataik tükrében vannak helyszínek, amelyek kiesnek az útitervből, mások pedig beépülnek. Egyébként Indiában - de ez általában igaz Ázsiára is - nem nagyon lehet tervezni a különféle tömegközlekedési eszközök késései miatt, vagy a természeti viszonyok alakulása miatt. Például egy hegyomlás, a monszun, egy vasúti késés, esetleg egy merénylet jócskán átalakíthatja a tervezetteket.

- Köszönöm neked ezt a beszélgetést. Úgy érzem,hogy egy komplex élménnyel térek ma haza.

- Én is köszönöm szépen.

(Fotó: Vörös Boldizsár)