A könyvtolvajról...

A Faun Labirintusa óta tudjuk, hogy a gyermeki naivitás ártatlansága és az erőszakos háborús közeg képzeletbeli boksz-meccse, rengeteg olvasó és néző kíváncsiságát képes felébreszteni. A téma adott; a történelem egyik legsötétebb koráról még több bőrt lehúzni.

Rögtön egy kérdéssel kezdenék: Mi az, ami megfogja az embert, A könyvtolvaj olvasása közben? Az én válaszom nem más, mint a Halál személyének megjelenítése. Ő a narrátor. Amit tudunk róla, hogy szereti az eget és a filozofikus kérdéseket. Véleményem szerint neki van a legerősebb jelleme a történetben. Fanyar közönye és fekete humora szerethetővé teszi számunkra. Bár a Halál csak külső szemlélőként követi a kis Liesel történetét, mégis tökéletes rálátást biztosít nekünk a szereplők mélyebb gondolataira és érzelmeire.

A regény egyszerű, hétköznapi emberekről szól. Olyan számunkra idegenekről, akikkel mi is találkozhatnánk akár nap mint nap. A történet karakterei szerethetőek és még azt is képesek elfeledtetni velünk, hogy az 1940-es években járunk. Markus Zusak író, Molching poros kisvárosába repít minket.

Gondoltam lesz valami összefüggés a mű címe és aközött, hogy a náci Németországban rengeteg „németellenes” könyvet pusztítottak el. Nem is tévedtem. A könyvtolvaj (Liesel) először saját öccse temetésén csap le; magával viszi a sírásótanonc kézikönyvét. (Később ebből tanul meg olvasni.) Talán nem véletlen, hogy pont egy temetésen kezdődött el minden. Biztos vagyok benne, hogy a Halál műve volt, bár narrációjából ez nem derül ki egyértelműen. Ehelyett dobálózik a szavakkal, és futószalagon visz minket a történetbe. Néha megáll, ugrik egyet az időben, aztán már csak arra figyelünk fel, hogy a Himmel utca lakóiról mesél nekünk. Azokról az emberekről, akik beleveszhettek volna a 20. század szürke és vörös tömegébe, mégsem tették – a könyvben majdnem minden személyről kiderül valami aprócska titok.  Nem lövök le mindent poént (milyen szörnyű ezt használni egy háború alatt játszódó történetnél), azt viszont elmondhatom, hogy az író remekül használja az emberi kíváncsiságot és mesterien manipulálja az érzelmeket is. Elhint morzsákat, felnyitva hagy kérdéseket úgy, hogy az olvasó már tudja is rájuk a választ. Talán a történetet kicsit sablonossá tette Max a zsidó fiú bújtatásáról szőtt cselekmény, de végül is adva voltak a körülmények; II. Világháború, náci elnyomás.

 

 Az érzelmek manipulálására pedig tökéletes példaként szolgál a történet legracionálisabb, leghiggadtabb és legmegfontoltabb karakterének szituációja. Hans Hubermann, ad egy kenyeret az utcán menetelő, összeroskadt zsidónak. Persze a Gestapo emberei szinte rögtön meg is jelennek nála – sejthetjük, hogy mi fog történni, DE nem. Időközben ugyan is kiderül, nem Hansie miatt jöttek; Rudy-t (Liesel barátja) akarják magukkal vinni a tisztképzőbe. A kenyeret adó Hansról így meg is feledkezhetünk. Persze a büntetést megkapja az emberiességéért; besorozzák őt is a hadseregbe… Mi ez, ha nem egy igazi hullámvasút. Egyik pillanatban meghatódva figyeled az eseményeket, aztán felkészülsz a következményekre, végül kiderül, hogy az előre megírt sorsok mégsem úgy fejeződnek be, ahogy te azt gondolnád. Mind eközben te is csak sodródsz az árral, ami féktelen erővel taszít tovább és tovább…

A könyvvel ellentétben a film, csak részben tudja átadni a kor és a történet szellemét. A regény hangulata megköveteli, hogy peregjenek az események, ami egy film esetében túlzsúfoltnak is tűnhet. Nincs idő felfogni, amit látunk, máris ugrunk a következő eseményre. A könyvtolvaj pedig nem egy történelemkönyv, számokkal és demográfiai adatokkal, hanem egy történelmi regény és egy ponyva keveréke.

A mű fő irányvonala az eszmék felett álló hűség. Hűség a barátainkhoz, a családunkhoz, és ami a legfontosabb, önmagunkhoz. 

Írta: Fodor Eszter

Fotó és moziplakát: InterCom