The Elders Scroll Skyrim - Help Select Google+

2014. március 8., szombat

Kandallósok


Ha egy jó pub-ot keresel magadnak, barátaidnak vagy családodnak a Kertész és a Dob utca sarkán megtalálhatod. A fiatalos és sokszínű Kandalló Kézműves Pub olyan hely, ami mellett kár lenne elsétálni. Miért? Egyszerűen azért, mert tud újat mutatni. 

Már a bisztró nevében is szerepel a „kézműves” szó, ami már magában is elég, hogy lendülettel menjek be az ajtón. Imádom, sőt mi több rajongok azokért a helyekért, ahol nem a tucat előre gyártott ételeket, hanem a különlegességet és precizitást igénylő finomságokat ehetem magamévá.

Hétköznap ugyan csak estebédre várnak minket, de hétvégén… Akkor már délben is szolgálatkészen várnak a „srácok”. A minimál art stílusú K.K.P. a letisztult dizájnjával igazi formabontó helynek számít, aminek a belsőépítészeti ötleteiért valamint a falgrafikákért, Tábori Andrást és a „PimpMyWall” csapatát kell megdicsérni. 


Az ital választék kézműves sörök, borok és szörpök egész garmadáját sorakoztatja. Igazi kistermelői „Paradicsom”. Csapra verten kóstolhatjuk többek között a szarvasi, csepeli (Rizmajer) és miskolci (Gyertyános) söröket, valamint fellelhetőek a kézműves borok és a pálinkák is. Utóbbiak a Márkházi pálinkafőzdéből kerülnek a pult mögé.

 

Azt már mondanom sem kell, hogy alapanyag fronton is a „kispálya” a nyerő. A kenyeret a Marmorstein pékség süti, a kolbász István gazdától, Szentendréről érkezik, a marhahúst a Mészársteak „adományozza”, a baromfi pedig Inárcsról érkezik turbó sebességgel. És még csak az előkészítés fázisában tartunk. 

Az étlap csak itt válik érdekessé. Ízelítőnek ajánlom a figyelmetekbe a hideg sörkorcsolyákat, amiket csatos üvegben tálalnak. Továbbá ott vannak a grill ételek, amik a hamburgerekkel együtt, szintén az étlap kívánatos részét képezik. 

 


A ház specialitása pedig a Kandalló burger, amelyben a 18 dekás marhahúspogácsát egy szelet libamájjal és egy kis hagymalekvárral együtt kapod.
Tehát, aki egy rugalmas, mozgékony helyre vágyik, aminek a filozófiája is azt vallja, hogy a legjobbat a legjobbtól, arra itt vár a széke. Persze elvitelre is kérheted, de kifejezetten ajánlom a helyben fogyasztást.

A felfedezés csak rád vár.

További információ: http://www.kandallopub.hu/

Képek: Kandalló Kézműves Pub

Nincsenek megjegyzések: