The Elders Scroll Skyrim - Help Select Google+

2014. május 24., szombat

Cannes-i siker




Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte az Un Certain Regard kategória fődíját, május 24-én a 67. cannes-i filmfesztiválon. A magyar rendező filmje ugyan nem volt esélyes az Arany Pálmára, de a hivatalos versenyprogramon kívüli rendhagyó rendezésekért járó díjat megkapta. Az elismerések sora azonban nem itt kezdődött. A Fehér Isten című produkció ugyanis megszerezte a Palm Dog-díjat is, amit a kutyás filmek között szokott kiosztani a zsűri. Ez volt az első alkalom, hogy egy magyar négylábú is tiszteletét tehette a cannes-i közönség előtt. 


A különdíjat nyert Mundruczó úgy nyilatkozott, hogy csak aznap május 24-én délután jelezték neki, hogy jelenjen meg az Un Certain Regard díjátadóján. Saját fogalmazása szerint nem számított az elismerésre és főként arra nem, hogy az Arany Pálmával párhuzamosan zajló eseményen a kategória fődíját fogja majd megnyerni.
A kiemelkedő teljesítményért ezúton is gratulálunk Mundruczó Kornélnak és stáb tagjainak. Nálunk elvitte a Pálmát.

Hazai premier: 2014. június 12. 


Nincsenek megjegyzések: