The Elders Scroll Skyrim - Help Select Google+

2014. március 11., kedd

Terítéken a Jazz...




 Újra elérkezett az idő, hogy a magyar jazzközönség ismét egy hatalmas programsorozaton „tombolhassa” ki magát. A Magyar Jazz Ünnepe az évek során, már-már hagyománnyá nőtte ki magát, ahol olyan világszínvonalú előadók szolgáltatják a tökéletes muzsikát, mint Horváth Kornél és Lantos Zoltán. A nagyszabású rendezvénynek ezúttal is a Budapest Jazz Club lesz a házigazdája.

 A háromnapos telített programsorozat, április 3-án veszi kezdetét. Ezen a napon délután 6 órától a zenei intézményeké lesz a főszerep. Az est folyamán rövid etapoknak leszünk szem- és fültanúi, ahol a List Ferenc, a Bartók Béla, ETŰD, az Egressy Béni és a Kodolányi János intézmények hallgatói váltják majd egymást. Pár szóval; igazi gála-jellegű produkciókat láthatunk majd, ahol akarva-akaratlanul is, de összecsapnak az előadó felek. 

 Április 4-én, pénteken, viszont már a hivatásosak kapják meg a stafétabotot. Este, negyed nyolckor, a Borbély Műhely csalogatja majd a nézőket a színpadhoz. A zenekar frontembere Borbély Mihály „szaxofon-professzor”, akit az idei évben Szabó Gábor díjjal is jutalmaztak. A fellépők sajátossága, hogy a jazz-, nép-, kortárs- és világi zenét is egyformán repertoárjuk közé sorolhatják. Ennek tudatában biztosak lehetünk abban, hogy a koncert különleges hangvételű lesz. 
 Ezt követően fél kilenckor, a Bacsó Kristóf Triad fellépése késztet majd mindenkit az ovációra. Az alig másfél éve alakult Bacsó Kristóf által vezényelt triumvirátus további két tagját, már számtalanszor láthattuk különböző zenekar formációban. Zongorán a nemzetközileg is ismert Oláh Tzumo Árpád, míg a dobokon a mostanra már megszámlálhatatlan zenei társulás biztos alapját adó Juhász Márton játszik. Az est, utolsó fellépői 21:45-kor érkeznek, akik külön erre az alkalomra álltak össze. Őket a Grencsó – Márkus Quartet néven ismerhetjük meg. A szofisztikált szerzeményeket felvonultató quartet két nagymestere, az avantgarde körökben is nagyra tartott, mindig kísérletező Grencsó István, és a jazz-tudós, kiváló zongorista, ám mindenekelőtt remek zeneszerző, Márkus Tibor.

 Az utolsó napon, április 5-én, újra a világzenével átitatott muzsikáé lesz a főszerep, melyet este hét órai kezdettel a március elején a MÜPA-ban is hatalmas sikert arató Horváth Kornél és Lantos Zoltán – ez alkalommal duó formációja indít el. Kettőjüket követi az 1705, melynek tagjai Kaltenecker Zsolt, Dés András és Piri Béla. Hármújuk produkciója új lendületet ad az estének, és felpezsdítik a közönséget a következő fellépők érkezéséig.
 A fesztivál záró akkordjait, a Lamm Dávid vezénylet alatt futó Delalamm együttes játssza majd. A műfajon belül ők azok, akik életre hívják nem csak a jazz, hanem a hiphop, az rnb és a lüktető groove-ok eszköztárait is. Egy biztos; emelkedett hangulatban telnek majd az esti órák.


Helyszín: Budapest Jazz Club (1136, Hollán Ernő utca 7.)
Jegyárak: 1.800 / 1.200 Ft (diák, nyugdíjas)
2 napos bérlet: 3.000 / 2.000 Ft (diák, nyugdíjas)

Nincsenek megjegyzések: