The Elders Scroll Skyrim - Help Select Google+

2014. március 20., csütörtök

Egyszerűen ördögi


Stephen King-et úgy érzem, nem kell bemutatnom, azonban Amerika és talán a föld legnépszerűbb horror írójának fiát sokkal inkább. A neve elsőre megtévesztő lehet, de higgyétek el Joe Hill, igenis a King család leszármazottja. Ahogy apja, úgy ő is hátborzongató regényeivel/novelláival igyekszik felhívni magára a figyelmet. Könyvei közül kettő is megjelent Magyarországon, nevezetesen; A szív alakú doboz, és a Szarvak, melyek közül is az utóbbival fogunk foglalkozni.

Az Egyesült államokban, 2010-ben megjelent Szarvak (itthon csak 2012-ben), Joe Hill második nagyszabású regénye, amivel megmutatta, hogy képes apja nyomdokaiba lépni. Az író stílusa és történetei meglepően magasröptűek és kelendőek lettek (akárcsak a King könyvek) nemcsak a tengerentúlon, hanem hazánkban is. Ha lehet hinni a pletykáknak (márpedig lehet, hiszen a forgatási képek is alátámasztják) Hollywood már fel is figyelt az alig pár éve megjelent kötetre. A regényt Alexandre Aja (Sziklák szeme, Tükrök) adaptálja a nagyvászonra, Daniel Radcliffel (Harry Potter sorozat, A fekete ruhás nő) a főszerepben.



A történet, egy fiatal lány meggyilkolásával kezdődik. Amikor rátalálnak a holttestre kiderül, hogy a nőt halála előtt megerőszakolták. A tett elkövetésével, ahogy az lenni szokott, az áldozat barátját, Ig Perrish-t vádolják. Perrish-t végül nem tartóztatják le, ugyanakkor a büntetést sem ússza meg. A férfinak, a történtek után fél évvel is szembesülnie kell a ráaggatott vádakkal.
Egy kicsapongó, részeges éjszaka után azonban minden megváltozik. Ig erős homloklebenyi fájdalommal ébred, amiről kiderül, nem a másnaposság tehet, sokkal inkább a fejére nőtt szarvak okozzák. A nemkívánatos „jövevény” azonban cseppet sem átlagos képességgel adományozza meg a férfit: bárkit képes rávenni az igazmondásra. A bökkenő csupán annyi, hogy a főszereplő, saját tudatán kívül cselekszik, ezáltal ki is jelenthetjük: Sátáni hatalmat kapott a kezébe. Mindenkiből a teljes őszinteséget váltja ki, ami pedig ennél is félelmetesebb, hogy az emberek legféltettebb titkaiból következtetést nyerünk arra a jelenségre, hogy senki sem tud teljesen megfelelni a társadalmi normáknak. (Mindenkinek van valami takargatni valója.) Titokban, de az íratlan "szabályokat" mindenki megsértheti. Lehetne szó akár a Tízparancsolatról is, ebben a történetben semmi sem szent.


Nem tudom, hogy ez alapján eltűnődik-e bárki is az előbb elhangzottakról, egyvalamiben viszont biztos vagyok: engem nagyon elgondolkodtatott. Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit kíváncsi eme szentségtelen történet, meglepően nagy igazságaira! Jó olvasást!

Írta: Szigeti Dávid

Képek: Könyvborító - Libri, Jelenetfotók - Google

Nincsenek megjegyzések: