The Elders Scroll Skyrim - Help Select Google+

2014. július 4., péntek

Közöd lesz hozzá

 
A különböző tabuk döntögetése nem új keletű jelenség a civilizált társadalmakba. Lázadók mindig is voltak. Egyszer a vallás, másszor a társadalmi normák ellen, az erkölcsök koronként hol szigorodtak, hol lazultak. Ez kultúránként a mai napig változik, ráadásul ehhez társul a korosztályok közötti szakadék elmélyülése is. Joggal tehetjük fel napjainkban a kérdést; vajon tényleg olyan gondtalan a gyerekek világa?

Elvis Peeters úgy gondolta, ad egy szép pofont a kényelmes illúziónknak. A Közöd? egy csoport tinédzser életét mutatja be, akik elszakadva a kisvárosi idilltől próbálják irányítani saját életüket. Hiszen erről szól a lázadás, kipróbálni társadalmilag tiltott dolgokat is, egyéni értékeink és belátásunk szerint. A könyv szereplőinél a határok végül elmosódnak, mind a nyolcan külön egyéniségből egy gátlástalan és szexualitással fűtött egésszé olvadnak.    

William Golding - Legyek Ura című műve után tudjuk, milyen katasztrófákkal járhat, ha egy csapat gyerek (a Közöd? esetében kamasz) elszakad a  felnőttek világától és külön értékrendszert állítanak fel. A különbség a két téboly között, hogy az előző történet szereplői a túlélés reményében cselekednek legjobb belátásuk szerint. Nincs más választásuk. Az utóbbi a nyers emberi kegyetlenségre épül, melynek alapjaiból egy látszólag működő mini társadalmat hoznak létre.  Bár az író, Elvis Peeters szó szerint lecsupaszítja az emberi jellemet, a regény mégis egyfajta görbe tükör társadalmunkkal szemben. Pozitívum, hogy a szereplők szerethetőek, még ha az érzelmek hullámzását váltják ki az emberekből.

A hatás persze nem marad el. A részletekig kidolgozott, néha eltorzult képek, az indulatok és az ösztön szinte kipattannak a lapokból. Másrészről elgondolkodtató, mennyire kezelhetjük mindezt fikciónak. A Benelux államokban meglepően komoly sikereket ért el a regény, kérdés, hogy vajon a magyar olvasóközönség mennyire nyitott efféle szélsőséges és nyers témákra. Az idén piacra került alkotás az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg, szigorúan 18 éven felettieknek! 

Nincsenek megjegyzések: