The Elders Scroll Skyrim - Help Select Google+

2014. június 2., hétfő

Transzkontinentális vasút





„2013-as sajtóhír, hogy egy ilyesféle (villám)gyorsvasút építését valóban tervezik kínai vállakozók a következő tíz évben. Ha elkészül, néhány óra lesz a menetidő Pekingből New Yorkba. Budapestre valószínűleg azért nem terveznek megállót, mert A New York – Budapest metró már létezik, s álmok évadján menetrendszerűen közlekedik.” 


Vámos Miklós könyve – A New York – Budapest metró, áprilisban mutatkozott be újra, mégpedig a Nemzetközi Könyvfesztiválon. Azért újra, mert a regény első kiadása 1993-ban jelent meg. Ez a korábbi időpont is példaként szolgál arra, hogy egy regény lehet évtizedes, valójában kortalan, sőt az idő múlásával egyre inkább aktuálisabb. A metró, amely átszeli a világot, egyelőre csak a képzeletünkben létezik, de ott olyan sebességgel zakatol felénk, hogy szinte már elevennek tűnik. Csak száguld, és közben megszólít minket, ha Budapestre érkezik. Azt üzeni nekünk – szállj fel! És mi felszállunk, mert hajt a kalandvágy és mert más országokból jött idegenekkel találkozhatunk. Olyan emberekkel, akik mindannyian tartogatnak számunkra meglepetéseket…  

A szerző többévnyi amerikai tartózkodás után vágott bele a könyv megírásába, amely három évet várakozott a peron mellet, hogy megjelenjen 1993-ban. Később, újradolgozták, de idén 2014-ben úgy hiszem elnyerte végleges formáját. Ha elszalasztottad ne csüggedj – A New York – Budapest metró pár óra múlva, újra befut hozzánk.

Illusztráció: Európa Könyvkiadó

Nincsenek megjegyzések: