Miként, lehet az, hogy a történelmi- és családregényekben
járatos ausztrál írónő, Colleen Mccullough (Róma első embere, Tövismadarak)
látogatást tesz a krimi műfajában? Hiszen semmi nem áll távolabb ettől a
kategóriától, mint a fent említett két regénytípus. De még is, Mccullough
regénye a „Túl sok gyilkosság” nem csak, hogy piszok jól megírt történet, de
egy olyan korban játszódik, ami az emberiség történelmében egy nagyon kényes
időszak volt. Ez nem más, mint a hidegháború, ahol mindennaposak voltak a krízishelyzetek.
Az atomválság és az árulások azok az elemek, amik tökéletesen körbeölelik a
könyv atmoszféráját. Persze a sztori nem lenne igazi gyilkosság nélkül, ami ez
esetben többes számba is tehető, mert szám szerint tizenhárommal van dolgunk.
A különös az, hogy mindegyik eset némiképp különbözik
egymástól, de ugyanakkor összetapadnak, mint amikor pillanatragasztóval
próbálunk megragasztani valamit, de a kezünket is befogja a kis rohadék, hogy
aztán órák múlva se tudjuk lekaparni. Ugyan ilyen érzésünk van a gyilkosságokkal
kapcsolatban is, ami egy zseniális elme papírra írt gondolatainak végterméke.
Aztán, hogy jobban belebonyolódjunk a szálakba, jön egy kis kémtörténet is, ami
kellőképpen betetőzi az amúgy is kaotikus szerkezetet. Nem lesz könnyű a
fakabátoknak kibogozni a mágikus kötelet, mert az összefüggéstelen dolgokból
kéne kihozniuk az összefüggéseket. Példának okáért ott van a down kóros kisfiú
holtteste, az alig százötvenezret számláló Holloman városának a folyópartján, és
távolabb a családi ház övezetben, a három színes bőrű áldozat, akiket
hidegvérrel lelőttek, természetesen nem ugyan olyan kaliberű pisztollyal. És
még sorolhatnám egészen estig.
Na ebből hozd ki, hogy ki, vagy kik, a tettesek. Egy támpont
azonban van, mégpedig az, hogy mindenkit úgy tettek el láb alól (a diszkrét
megfogalmazás kedvéért), hogy a gyilkos, az áldozat közvetlen közelében
tartózkodott. (Ismerték egymást? Vagy véletlen egybeesés?) Legalább is a nyomok
ezt bizonyítják. Néha már agysebész logikával kell kutakodnunk a történet sorai
között, végül, persze mindent elmagyaráznak nekünk, hogy ki, mit, hol és miért
csinált, de közben élvezetes az, ha a gyilkosságokat, magunk is megvizsgáljuk.
Hiszen azért krimi a krimi, mert az olvasó is felteheti a kérdéseit magának. Az
más kérdés, hogy megtudja-e válaszolni azokat, de ez esetben ki merem mondani,
hogy teljes mértékben.
Ez az, amihez kifinomult tehetség kell, és ez az amiben
Colleen Mccullough szenvtelenül ott van. Fontos megjegyezni, hogy a
zsernyákoknak, baromi jó eszük van. Hogy miért emeltem ki? Mert ezen áll vagy
bukik a dolog. Ha a kopó hülye, de a végén felfedi az igazságot, az hiteltelen,
de ha az illető rendőr okos, és vág az esze, mint a gillette penge, akkor máris
hihető a történet. Ezt persze mindenki maga döntse el. Egy azonban biztos.
Emlékezni fogunk erre a könyvre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése